BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reneszánszát éli a Moszkvics, újra az egyik legnépszerűbb autómárka Oroszországban

Az oroszországi autóeladások idén feltámadtak, a Lada is rendkívül keresett.

A múlt hónapban a szovjet időkből származó Moszkvics betört a 10 legnépszerűbb autómárka közé Oroszországban – közölte az Autostat nevű orosz elemzőcég kedden.

A novemberi újautó-eladások 113 százalékkal haladták meg Oroszországban az egy évvel korábbit, miután a hónap során 109 760 járművet állítottak forgalomba az Autostat szerint, mely partnerének, a PPK-nak az adataira hivatkozik. Az eladások ugrásszerű növekedése részben a tavalyi alacsony bázisnak köszönhető, miután számos nyugati autómárka tavaly kivonult az országból.

Krasnoyarsk,,Russia,,March,2023,,Krasnoyarsk,,Large,Shopping,And,Entertainment,Complex
Fotó: Shutterstock

Ez állhat a Moszkvics gyártásának újraindítása mögött is, mely az idén vette kezdetét egy moszkvai üzemben, amit az orosz állam a Renault-tól vásárolt meg tavaly, szimbolikus egyrubeles áron.

A Reuters forrásai szerint 

a Moszkvics 3 valójában egy JAC Sehol X4, amit kínai alkatrészekből szerelnek össze a moszkvai gyárban. 

A Moszkvics a kilencedik helyen állt az eladások listáján, miután a márka jelzését viselő autókból 1910-et adtak el novemberben, amivel a piac 1,7 százalékát szerezte meg. A januártól novemberig tartó időszakban pedig összesen 10 676 Moszkvicsot adtak el Oroszországban.

A legnépszerűbb orosz autómárka továbbra is a Lada, ami a piac 29,8 százalékát szerezte meg, miután 32651 autót adott el novemberben. A legnépszerűbb autók listáján a többi helyezést főként kínai márkák foglalják el, leváltva az országból kivonuló európai és japán márkákat.

A kínai autók a piac több mint 56 százalékát szerezték meg, mielőtt újraindult volna az oroszországi termelés. Az Autostat szerint november végéig 939 254 új autót helyeztek forgalomba az országban, ami 65 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.