A brit gazdaság másfél évtizede tartó stagnálása miatt egy átlagos szigetországi háztartás 8300 fonttal szegényebb, mint egy francia vagy egy német – derült ki egy átfogó felmérésből. (Egy font 442,7 font.) A Resolution Foundation és a London School of Economics gazdasági teljesítményt vizsgáló intézete azonban a kritika mellett javaslatokkal is szolgált arra, miképpen lehet gyorsítani a növekedést, emelni az életszínvonalat és csökkenteni az egyenlőtlenségeket.
A Bloomberg elemzése szerint a háromszáz oldalas jelentés segíthet meghatározni Keir Starmer jövendő kormányának politikáját, ha a Munkáspárt a várakozásoknak megfelelően megnyeri a jövő évi parlamenti választást.
A sor végén kullognak a fejlett ipari államok között
A kutatók szerint azzal lehetne javítani a krónikusan gyenge brit termelékenységet, ha csökkentenék a városok anyagi helyzete közötti szakadékot, elősegítenék a szolgáltatások exportját és növelnék az állami beruházásokat.
Az Egyesült Királyság viszonylagos hanyatlást élt át az elmúlt 15 évben, a termelékenység növekedése csak a fele a többi fejlett gazdaságénak
– figyelmeztetett a jelentés. Az ország előtt álló feladat „hatalmas, de nem leküzdhetetlen”.
A politikai spektrum minden oldalát egyre jobban aggasztja, hogy a brit gazdaság teljesítménye a 2008-as globális pénzügyi válság óta folyamatosan a többiek mögött kullog. A növekedés lelassult, az életszínvonal javításához nélkülözhetetlen termelékenység pedig különösen gyenge a G7 többi tagjához képest.
Nem csökkenteni kell az adókat, hanem emelni
A Resolution szerint a kormány legfrissebb tervei „nem komolyak”. Jeremy Hunt pénzügyminiszter alig néhány napja húszmilliárd fontos adócsökkentést jelentett be, de jelezte, hogy a közszolgáltatások költségvetését jócskán megvágják majd.
Rishi Sunak kormánya elérte a kitűzött célt, megfelezte az inflációt , de ragaszkodik hozzá, hogy kézben kell tartani a kiadásokat. Szerinte a Munkáspárt évente 28 milliárd fontnyi felvételére készül, ami ismét felgyorsítja majd a fogyasztói árak emelkedését.
Fotó: Shutterstock
A Resolution viszont az ellenzékkel együtt úgy véli, hogy növelni kell az állami befektetéseket és a közszolgáltatásokra fordított kiadásokat – de az adókat is.
Jelenleg ugyanis a reálbérek stagnálnak,
ami egy átlagos brit munkavállalónak évi 10 700 font kiesett bérnövekedést jelent. Kilencmillió fiatal munkavállaló soha nem dolgozott olyan gazdaságban, ahol az átlagbérek tartósan emelkedtek.
Több pénzt kell fordítani a közszolgáltatásokra
Az eredmények egybecsengenek a Bloomberg közgazdászainak véleményével. Dan Hanson és Ana Andrade kiszámította, hogy az Egyesült Királyságban az óránkénti munkatermelékenység 24 százalékkal marad el attól, amennyi akkor lenne, ha maradt volna a pénzügyi válság előtti tendencia.
Fotó: Shutterstock
Megállapították, hogy a különbség negyedét a beruházások hiánya magyarázza, a többit a kevesebb innováció és az új ötletek átvételének lassulása.
A Resolution becslése szerint a tervük végrehajtásának eredményeképpen a 7 százalékkal bővülne 15 év alatt. Az állami kiadásoknak el kell érniük a GDP 3 százalékát ahhoz, hogy csökkenjen a hasonló országokkal fennálló életszínvonalbeli különbség.
A kormány azonban csak a GDP 1,8 százalékára csökkentené ezeket a kiadásokat 2028–2029-re.
Fotó: AFP
Sunak népszerűtlenebb még Liz Trussnál is
Erre alighanem nem kerül majd sor, mert a választók elégedetlenek a konzervatív kormánnyal, Sunak népszerűsége a szavazók körében nem éri el még rövid életű elődjéét, Liz Trussét sem. Azok közül, akik 2019-ben elsöprő győzelemhez segítették Boris Johnsont, most
csak 59 százalék tart ki a párt mellett.
Ez az arány 74 százalék volt 2022 augusztusában és 63 százalék még Truss katasztrofális „miniköltségvetése” után is, ami piaci vihart és a font összeomlását okozta, végül pedig a kormányfő lemondásához vezetett.
A szavazók egy része nem a Munkáspárthoz vándorol, hanem a jobboldali, migrációellenes Reform UK-hoz, amelyet a Brexitet „elintéző” Nigel Farage támogatásával alapítottak. A JL Partners felmérésének eredménye szerint ma már őket választja az egykori tory szavazók 15 százaléka – ez 1,5 millió voksot jelent. Alig valamivel több, 18 százaléknyi szavazójuk pártolt a Munkáspárthoz.
