BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt az Apple méltó kihívója: a Microsoft lehet a világ legértékesebb vállalata

Az Apple gyengélkedését kihasználhatja a Microsoft, és 2018 után ismét a világ legértékesebb vállalatává válhat. Az iPhone gyártója február elején dobja piacra az új virtuálisvalóság-szemüvegét, de az elemzők szerint elenyésző lesz a kereslet a termék iránt.

Az iPhone-eladások visszaesése miatt az Apple részvényei veszítettek az értékükből a közelmúltban. Ez a helyzet lehetővé teheti, hogy felboruljon a Szilícium-völgyben az erőegyensúly. A Microsoft átveheti az Apple helyét a legértékesebb vállalatok listáján.

Vancouver,,Canada,-,Aug,6,2022,:,Apple,And,Microsoft
Fotó: Shutterstock

Az Apple részvényeinek tavalyi 48 százalékos emelkedése után, 2024-ben már 4 százalékkal csökkent a papírok értéke. Ennek oka az okostelefonok iránti kereslet mérséklődése. Közben a Microsoft a tavalyi évben 57 százalékkal erősödött, és ezt a tendenciát idén is folytatta, az első tíz napban 2 százalékos emelkedéssel – írta meg a Reuters.

Szerdán az Apple részvényei 0,4 százalékot veszítettek az értékükből, miközben a Microsoft 1,6 százalékot erősödött. 

Ez azt jelenti, hogy az Apple részvénypiaci értéke 2866 milliárd dollár, szemben a Microsoft 2837 milliárd dolláros értékével.

Relatív árfolyamváltozások 2023-tól
Microsoft, Apple
 

Az Apple piaci kapitalizációja december 14-én tetőzött 3081 milliárd dolláron, míg a Microsoft értéke november 28-án elérte a 2844 milliárd dollárt.

Az iPhone-eladások Kínában 30 százalékkal estek 2024 első hetében, ami a helyi piacon belül kiélezi a versenyt a mobiltelefon-piacon. A Reuters szerint az Apple-nek az sem fog segíteni, hogy a február 2-án polcokra kerülő Apple Vision Pro virtuálisvalóság-szemüvegek iránti kereslet mérsékelt lehet, annak ellenére, hogy ez lesz a cég legnagyobb termékbevezetése a 2007-es iPhone bemutatása óta.

Az elemzők 0,7 százalékos növekedést jósolnak az Apple bevételében a decemberi negyedévben, miközben a Microsoft esetében 16 százalékos emelkedésre számítanak. Az Apple február 1-jén jelenti be az eredményeit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.