Szergej Lavrov oroszországi külügyminiszter likbez tanfolyamot tartott Tucker Carlson amerikai konzervatív sztár-újságírónak Moszkvában – s közben füleseket osztott ki a Nyugatnak – írja a tsargrad.tv moszkvai portál. A Konsztantyin Malofejev oligarcha tulajdonában lévő oldal támogatja az oroszországi monarchia gondolatát, híve a Kremlnek, Putyinnak és az orosz ortodox értékrendnek. Cargrad-Tsargrad Isztambul/Konstantinápoly régi orosz neve.
A likbez orosz szórövidítés két irányban is lefordítható:
Ezelőtt másfél emberöltővel ilyesmire nem volt szükség, mert a nyugati/szovjet/orosz vezetők egymásnak adták a kilincset az érintett fővárosokban. Ma ez nincs így, megy a tömbösödés, bezárkózás, a médián át üzengetnek. Ami még mindig jobb módszer, mint az Oresnyik hiperszónikus fegyver dörrenéssorozata – amely a minap Dnyipro városában eltörölte Ukrajna egyik legjelentősebb hadiipari vállalatát, a nehézrakétákat gyártó Pivdenmast (Juzsmast) a föld színéről.
Ukrajnában a katonai helyzet közben tovább romlik, a nehézségeket az időjárás is fokozza. Már a kijevi vezérkar is tényként számol be a délkelet-ukrajnai frontvonal egyik kulcsszakasza, Toreck bekerítésének veszélyeiről. Moszkva ide összpontosítja csapatai jelentős részét, mert egyfelől ez viszonylag közel van Donyeckhez, a megszállt, illetve Oroszországhoz csatolt ukrajnai területek legjelentősebb nagyvárosához. Másfelől innen még nagy távolság, több mint száz kilométer választja el a megszálló csapatokat a Donyeck nagymegye nyugati határától, a feltételezhető rövid távú céltól, a tűzszüneti vonaltól.
Az ukrán fegyveres erők egyik fontos fegyvertípusa, a drónok a havas esős-jeges időben alig használhatóak.
Pedig Kijev a drónokkal is igyekszik ellensúlyozni az egyre súlyosabb emberhiányt a hadseregben, amit a behívási-frontra vezérlési korhatár 18 évre való csökkentésével próbálnak meg enyhíteni. Antony Blinken amerikai külügyminiszter – néhány más nyugati társával együtt – fájdalmas, de szükséges lépésnek tartja az ukrán tinédzserek lövészárkokba való vezénylését.
Lengyelország és a három balti állam súlya az EU-külpolitikában aránytalanul nagy – írja Jeffrey Sachs amerikai közgazdászprofesszor. Úgy véli, hogy
Brüsszel külpolitikáját nem az Oroszország-fóbiás Varsónak és a három kis baltinak, hanem a klasszikus európai hatalmaknak, Németországnak, Franciaországnak, Olaszországnak kellene formálnia – Európa érdekeit szem előtt tartva.
Eltekintve a lengyel–balti erőfeszítésektől jelenleg Európának nincs önálló külpolitikája, és ezt Sachs nagy bajnak tartja. Mint ahogy azt is, hogy Varsó, Tallinn, Riga és Vilnius politikája túlságosan is meghatározza a NATO lépéseit.
Hozzátehetjük, az EU-nak nemcsak érdemi külpolitikája nincs, hanem olyan alkalmas személyek sincsenek, akik ennek kialakítására, képviseletére megfelelő adottságokkal rendelkeznek. Európa vezető gazdasági hatalmának külpolitikáját egy meglehetősen súlytalannak és szakmailag nem kellően felkészültnek ítélt politikus, Annalena Baerbock, a németországi Zöldek egyik vezetője alakítja.
Hogy milyen sikerrel, azt minapi eléggé durva elszólása mellett bizonyítja az is, hogy Szergej Lavrovval vitázva a minap Európa lakosságát a ténylegesnél legalább kétszer nagyobbnak, 1,3 milliárdnak adta meg.
Tavaly pedig „360 fokos” (!) politikai fordulatot követelt Putyintól.
A német külügyminiszter megítélésének az sem tett jót, hogy a napokban Pekingben a tárgyalópartnere Vang Ji külügyminiszter el sem ment az elvben közösnek szánt, a tárgyalások mérlegét megvonó sajtóértekezletre. A francia és az olasz külügyminiszterek pedig súlytalanságuk mellett még láthatatlanok is.
A fentiek érvényesek az EU külügyi-biztonságpolitikai apparátusának frissen hivatalba lépett gazdájára, Kaja Kallas korábbi észt kormányfőre is. Kallas idén egy szerencsétlen, utólag április elsejeinek beállított „tréfájával” nemzetközi botrányt keltett. (Timothy Garton Ash Európa elemző kiválóság be is dőlt neki.) Kallas ugyanis közölte, hogy „elnyerte az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság támogatását, hogy ő legyen a NATO következő főtitkára”.
Kallas igen szerény nemzetközi tapasztalattal, viszont erős Moszkva-ellenes indulatokkal vette át a tisztet spanyol–katalán elődjétől, a szocdem Josep Borrelltől.
Pedig édesapja, Siim Kallas csaknem húsz évig a Szovjetunió kommunista pártjának a tagja volt és komoly szerepet játszott benne, hogy Észtország az „éneklő forradalom” keretében vértelenül rázta le magáról a Molotov–Ribbentrop-paktum béklyójaként rárakott, majdnem ötven éves szovjet uralmat a múlt század nyolcvanas évei végén.
Oroszországon belül jó néhányan azt vallják, hogy Európa néhány éven belül – mint a glóbusz egyik meghatározó pillére – eltűnik a világszínpadról. Legalábbis ezt hirdeti a Kreml jobboldali, radikálisabb ideológuscsoportjának egyik vezetője, Szergej Karaganov oroszországi történész-professzor, aki szerint húsz év múlva – ha megéljük – négy globális hatalom határozza meg a világot: Oroszország, Kína, India és az Egyesült Államok.
Ami a közeljövőt illeti,
Karaganov szerint nemcsak Oroszországban, de Európában is megerősödik a nacionalizmus.
Ami Európában együtt járhat bizonyos mértékű fasizálódással, és ez ellen Moszkvának is fel kell lépnie – mondja. Ukrajna jó példa rá, hogy a nacionalizmus hatékony eszköz. A kérdésre, az ukrajnai háborút mikor fejezhetik be, Karaganov válasza: másfél év múlva. És ez Moszkva győzelmét hozza – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.