BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Valami nagyon furcsa történik a kínai e-kereskedelmi óriásoknál

Talán egyetlen más szektor sem annyira kitett a vámháborúnak, mint a kiskereskedelem. A kínai e-kereskedelmi láncok azonban összefogtak, növelték belföldi értékesítéseiket, ráadásul az „akcióvadász” amerikai fogyasztók kereslete is jót tett az eladásaiknak.

A kínai e-kereskedelmi láncok talán a leginkább kitettek a kereskedelmi háború hatásainak. Ha Donald Trump elnök vámjai érvényben maradnak, az pusztító hatással lenne a PDD Holdings tulajdonában lévő Temura, a Sheinre és az Alibaba nemzetközi kiskereskedelmi tevékenységére, valamint a több ezer, tízezer kínai kisvállalkozásra – a nagy platformok beszállítóira. A vámok bevezetése ugyanakkor példátlan módon arra ösztönözte ezeket a szereplőket, hogy támogassák egymást. 

kínai e-kereskedelmi láncok
Összefogtak a vámháborúban a kínai e-kereskedelmi láncok / Fotó: AFP

A kínai technológiai óriáscégek azon dolgoznak, hogy segítsenek az exportőröknek belföldi piacokon vevőket találni. 

  • A JD.com április elején közölte, hogy a következő egy évben legalább 200 milliárd jüan (27,4 milliárd dollár) értékben vásárol termékeket exportőröktől, és segít azokat belföldön értékesíteni. 
  • A PDD, a Temu anyavállalata közölte: 100 milliárd jüant fektet be, hogy eladói a hazai fogyasztók felé fordulhassanak. 
  • Az Alibaba szupermarketlánca új értékesítési csatornát indított azon vállalatok számára, amelyek belföldi értékesítésre térnének át. 
  • Az internetes óriás Baidu egymillió vállalkozás számára ígért ingyenes hirdetési szolgáltatásokat. 
  • Még azok a cégek is csatlakoztak ehhez az összefogáshoz, amelyeket a vámok közvetlenül nem érintenek, például a DiDi Global fuvarmegosztó alkalmazás vagy a technológiai szektorban tevékenykedő Tencent Holdings.

Akcióvadász amerikaiak

Ezek az erőfeszítések, a fogyasztás ösztönzését célzó kormányzati élénkítőprogramokkal együtt,

 5,9 százalékkal növelték Kína kiskereskedelmi forgalmát az elmúlt hónapban – túlszárnyalva a várakozásokat, utoljára 2023 decemberében mértek ilyen növekedési ütemet.

Egyelőre nem világos, hogy ez elegendő lesz-e a vámháború elhúzódó hatásainak ellensúlyozására. Ha azonban a stratégia sikeresnek bizonyul, az azt demonstrálná, hogy Washington megközelítése visszafelé sült el, és arra kényszerítette Pekinget, hogy még ellenállóbbá tegye gazdaságát a kereskedelmi háborúval szemben.

Közben az amerikai fogyasztók is észbe kaptak, nem volt nehéz rájönni, hogy a vámháború következtében az online rendelt kínai termékek ára az egekbe szökik. Ennek következtében még több amerikai vált „akcióvadásszá”. A kínai kereskedők persze ki is használták a kereslet megugrását, a Shein Group még a kis csomagokat érintő vámok előtt árat emelt az USA-ban: az egészség- és szépségápolási termékek ára 51 százalékkal, a női ruházaté pedig 8 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan árat emelt a Temu is.

Kieső reklámbevételek a Szilícium-völgy óriásainál

Az amerikai fogyasztók özönlenek a kínai online áruházakba. 

  • Az Alibaba alkalmazásának letöltése az év eddigi részében 34 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – a piacelemző Sensor Tower adatai szerint. 
  • A DHGate és a Taobao (az utóbbit szintén az Alibaba birtokolja) letöltései pedig 78, illetve 420 százalékkal ugrottak meg. 
  • Ez különösen figyelemre méltó növekedés annak fényében, hogy a Sensor Tower becslése szerint az Alibaba az idei évben közel 45 százalékkal csökkentette hirdetési költéseit az Egyesült Államokban.

Ez az adat jól mutatja, hogy a kínai e-kereskedelem visszaszorulása hogyan csökkenti majd a Szilícium-völgyi óriások, például a Meta Platforms és a Google anyavállalata, az Alphabet bevételeit. A Temu és a PDD ugyanis eddig a legnagyobb hirdetők közé tartoztak ezeken a platformokon. Az új vámok nyomán azonban amerikai reklámköltéseik meredeken visszaestek.

Vírusvideókkal is bombáznak a kínai e-kereskedelmi láncok

A kínai kiskereskedők iránti érdeklődést részben egy sor virálisan terjedő videó is ösztönözhette, amelyeket beszállítók és gyártók tettek közzé. Ezek a videók a „világ gyárából” származó termékek kiváló minőségét és alacsony árát dicsérik, miközben nyilvánosan bírálják azokat a nemzetközi márkákat, amelyekkel állításuk szerint együtt dolgoznak. Az ilyen üzenetek Kína előnyeire világítanak rá – például a mélyen integrált és rugalmas ellátási láncokra. Ugyanakkor azt is sugallják, hogy a kínai exportőrök már nem csupán az alacsony árakkal versenyeznek, hanem a minőséggel és az ár-érték aránnyal is. 

Ezeket a tartalmakat különálló, mesterséges intelligenciával generált videók és mémek kampánya is kíséri, amelyek az amerikai munkásokat gúnyolják, akik megpróbálják újrateremteni ezt a gyártási ökoszisztémát. 

Az elhúzódó vámháború mindezek ellenére fájdalmas lesz a kínai e-kereskedelem számára. A belföldi piacra való átállás lehet, hogy csak ideiglenes megoldás, és a válság további eszkalációja teljesen eltántoríthatja az amerikai fogyasztókat. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.