Sokkal kevesebb hajó veszett oda tavaly a tengereken, mint a megelőző évben
Közzétette éves jelentését a tengerhajózás számára biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Allianz Commercial. Ebből kiderül, hogy tartva a csökkenő tendenciát, 2024-ben a megelőző évhez képest 20 százalékkal kevesebb kereskedelmi hajó süllyedt el vagy szenvedett komoly károkat az óceánokon – írja az Origo. A 27 érintett hajó jóval kevesebb, mint a néhány évtizede regisztrált adatokban szereplő, évente akár 200 tengeri jármű. A 2024-re regisztrált adat egyúttal új rekordot is jelent.

Fotó: Shutterstock
Tengerhajózási rekordot hozott 2024
A lap a jelentés alapján kiemeli, hogy a hajókon keletkező tűzesetek jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a tengerhajózásra, miközben az iparág egészének teljesítményét a geopolitikai feszültségek befolyásolják. A dokumentum összeállítói arra is kitérnek, hogy a hajózásnak olyan veszélyforrások felerősödésével kell számolniuk, melyek viszonylag típusúnak számítanak a tengerhajózás világában, de egyre nagyobb kockázatokat jelentenek. Ezek között a hajózási forgalom követésére és a helymeghatározásra használt adatok zavarását értik, valamint az ágazatot érő kibertámadásokat.
További részletek a jelentés megállapításairól, valamint a kereskedelmi hajózás világkereskedelemben betöltött szerepéről az Origo cikkében olvashatók!


