BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szúrja a britek szemét Magyarország sikere a filmes szakmában: több százmilliárd forintos új filmstúdió épül Londonban – be akarják hozni a lemaradást

A brit kormány stratégiai döntést hozott, amikor felülírta a helyi önkormányzat tiltakozását, és engedélyezte egy hatalmas londoni stúdióberuházás megvalósítását. A projekt gazdasági hatása a kabinet szerint kiemelkedő, a kreatív ipar pedig a következő évek egyik növekedési motorja lehet. Az új filmstúdió építése mögött nemcsak jelentős tőke áll, hanem az az igény is, hogy az ország visszanyerje pozícióját az egyre erősödő európai versenyben.

A brit kormány zöld utat adott a nyugat-londoni Marlow Film Studio megépítésének, miután felülbírálta a helyi önkormányzat környezetvédelmi aggályait. A döntés egy 750 millió fontos (986 millió dolláros, nagyjából 350 milliárd forintos) beruházás előtt nyit utat, mely a brit kreatívipar új zászlóshajója lehet. A projekt sorsa sokáig bizonytalan volt, ám a kabinet szerint a várható gazdasági előnyök „nagyon jelentős súllyal esnek latba”. Az új filmstúdió támogatói között a filmipar olyan világhírű alkotói sorakoznak, mint James Cameron, Sam Mendes vagy Paul Greengrass.

Szúrja a britek szemét Magyarország sikere a filmes szakmában: több száz milliárd forintos új filmstúdió épül London – be akarják hozni a lemaradást
Szúrja a britek szemét Magyarország sikere a filmes szakmában: több százmilliárd forintos új filmstúdió épül London – be akarják hozni a lemaradást / Fotó: Marlow Film Studios

A tervezett komplexum 470 ezer négyzetlábnyi hangstúdiót foglal majd magában egy korábban hulladéklerakóként használt, mára üresen álló, 56 hektáros területen. A beruházó, Robert Laycock vezérigazgató szerint a kormány döntése „valódi bizalmi szavazat” a brit kreatív szektor számára. A projekt célja, hogy újabb nagy volumenű nemzetközi produkciókat vonzzon a szigetországba, ezzel 

erősítse London szerepét Európa egyik legfontosabb filmipari központjaként.

A brit kormány részéről a filmstúdió engedélyezése nem csupán kulturális, hanem gazdaságélénkítő eszköz is. Keir Starmer miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, lassú és túlszabályozott engedélyezési rendszer gátolja az ország beruházásait, és ez hátráltatja a növekedést. A Marlow Film Studio esete így tesztté vált arra, hogy a kabinet képes-e gyorsítani a folyamatokat, és megteremteni a feltételeket a kreatívipar bővüléséhez.

Magyarországon is épült új filmstúdió, nem is akármilyen

A brit törekvések mögött ugyanakkor egy komoly piaci realitás is meghúzódik: 

az elmúlt években Magyarország stúdióipara több területen is megelőzte európai versenytársait. 

A hazai infrastruktúra gyors növekedése, a produkciókat támogató, kiszámítható adókörnyezet és az új komplexumok megjelenése miatt Budapest és környéke mára Európa egyik legversenyképesebb forgatási helyszíne lett. 

Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról , hogy Fóton megnyílt a United Illusions új filmstúdiója, amely a legmodernebb virtuális technológia adta környezetben, a mesterséges intelligencia erejét kiaknázó platformok alkalmazásával kínál teljes digitális gyártási környezetet az előzetes vizualizációtól a forgatáson át az utómunkálatokig, akár a legnagyobb hollywoodi produkcióknak is. A United Illusions új korszakot nyithat a magyar filmgyártásban, mert bár a magyarországi filmipar a bérmunkák kiszolgálásában eddig is jó volt, de az ország újabb oldalát tudja megmutatni ezzel az új stúdióval, amely mostantól hivatalosan is Magyarország legnagyobb virtuális filmstúdiója.

Hollywoodi együttműködés emeli tovább a magyar filmipart

A United Illusions Virtual Production Studio stratégiai partnerségre lépett a Los Angeles-i Orbital Studiosszal. A két filmstúdió a jövőben közösen dolgozik azon, hogy tapasztalataikra építve továbbfejlesszék azokat a technikai és produkciós folyamatokat, amelyek még hatékonyabbá tehetik a virtuális filmgyártást, illetve alapot adnak a közös projektek megvalósításához. A partnerség a tudásmegosztásra és a közös innovációra épül, új lehetőségeket teremtve mind az európai, mind az amerikai produkciók számára. Az együttműködés Magyarország pozícióját is tovább erősíti a globális filmiparban, hiszen a magas technológiai színvonal versenyképes gyártási feltételekkel párosul.

A Marlow Film Studio ezért nem csupán egy új helyszín London közelében, hanem stratégiai válasz a nemzetközi verseny kiéleződésére. A brit filmipar hosszú távú célja, hogy kapacitásban és hatékonyságban ne maradjon le az amerikai gyártóbázisoktól, miközben visszaszerezze az európai produkciókért folytatott versenyben korábbi fölényét. A Leavesdenben működő Warner Bros.-stúdió, ahol többek között a Barbie forgott, valamint a Pinewood Studios, amely James Bond-, Marvel- és Star Wars-filmek otthona, már most is fontos szereplők. Az új filmstúdióval azonban tovább növelnék az ország teljes gyártási kapacitását.

A beruházás nem mindenkit győzött meg. A Save Marlow’s Greenbelt nevű civil szervezet szerint a projekt „spekulatív”, és gazdasági hozadéka nem ellensúlyozza a környezetet érő, jól látható károkat. A csoport azzal érvel, hogy a zöldövezetek beépítése hosszú távú, visszafordíthatatlan veszteséget okozna a helyi közösségeknek. A kormány ezzel szemben azt állítja, hogy a létesítmény egy évtizedek óta használaton kívüli területet hasznosít újra, és a beruházás multiplikátorhatása révén jelentős munkahelyteremtéssel jár majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.