Most már kell az a 100 millió euró – a csernobili védőkupoláról van szó
A NAÜ helyszíni vizsgálata szerint a még februárban végrehajtott dróntámadás miatt az eredeti csernobili szarkofág fölé emelt, védőkupolaként szolgáló fémszerkezet sérülése olyan mértékű (egy robbanófejjel felszerelt drón átütötte a külső burkolatot), hogy amiatt jelentősen csökkent a sugárzás kapcsán a védőképessége. Más szóval: a 1,5 milliárd euróba került védőszerkezet már nem képes maradéktalanul ellátni elsődleges funkcióját. Miként a Világgazdaság korábban arról beszámolt, a helyreállításról elvi döntés született, legalábbis a munkálatok sürgősségi részéről, de a Csernobil kapcsán kiújult nemzetközi aggodalom megalapozott. A NAÜ szerint a szerkezet javítása szükséges, még ha ez sokba is kerül – írja az Origo.

Fotó: AFP
Védőkupola: elkerülhetetlen a javítások
A februári dróntámadás okozta sérülés már korábban is figyelmet kapott, legalábbis az a vonatkozás a kérdésben, hogy kerül amibe kerül, de sérülést ki kell javítani – a javítások szükségességét a NAÜ most kiemelte.
Márpedig a javítás sokba kerül: a World Nuclear News korábban már közölt összesítése alapján
A februári támadást követő hónapokban a legsürgősebb javítási feladatokra mintegy 42,5 millió euró értékben érkezett felajánlás, de nukleáris ipari szakértők szerint a jelzett költség biztosan szükséges, mert a szükséges munkálatok biztosan felemésztik a 100 millió eurós összeget.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD) korábban megtartott ülésen az Európai Unió 25 millió eurót, az Egyesült Királyság 6,7 millió eurót, Franciaország pedig 10,6 millió eurót ajánlott fel donorként a helyreállításra.
Az EBRD közleménye szerint a dróncsapás két alapvető funkcióban okozott súlyos károkat:
- a sugárzáskibocsátás megfékezésében,
- a hosszú távú leszerelési munkák támogatásában.
A védőkupola másik funkciója ugyanis az, hogy távolról lebonthatóvá váljon az a vasbeton szarkofág, amelyet még az 1986-os katasztrófa után emeltek a 4-es reaktor fölé.
A Bellona nemzetközi környezetvédelmi alapítvány oldalán néhány héttel ezelőtt megjelent értékelés szerint a fémkupolát nem úgy tervezték, hogy védelmet nyújtson harci műveletekből fakadó behatások ellen is
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


