Már csak ez hiányzott: bejelentést tett a világ egyik vezető olajhatalma, megsérült a kulcsfontosságú vezeték – még napi 700 ezer hordó tűnik el a piacról
Irán a szaúdi Kelet-Nyugat olajvezetékét támadta, ami napi 700 ezer hordóval csökkentette az ország szállítási kapacitását. A vezeték egyik szivattyúállomását érte a csapás, közölte az állami hírügynökség. Ez a 1200 kilométer hosszú vezeték a Perzsa-öböl menti olajmezőktől szállítja a nyersolajat a Vörös-tengeren fekvő Yanbu exportterminálhoz.

A szaúdiak az Iránnal zajló konfliktus óta főként ezen a vonalon exportálják az olajat, mert a Hormuzi-szoros az iráni támadások miatt gyakorlatilag használhatatlanná vált. A vezeték teljes kapacitása akár 7 millió hordó naponta.
Szaúd-Arábia olajkitermelése már a támadás előtt is jelentősen visszaesett, míg az újabb károk tovább súlyosbítják a globális olajellátási válságot. Az Egyesült Államok kedden két hetes tűzszünetet kötött Iránnal, azzal a feltétellel, hogy Teherán ismét megnyitja a szorost a nemzetközi hajóforgalom előtt.
Az Egyesült Arab Emírségek állami olajtársaságának vezérigazgatója, Sultan Ahmed Al Jaber azonban csütörtökön egyértelműen leszögezte: a szoros továbbra is lényegében zárva van.„ Legyünk világosak: a Hormuzi-szoros nem nyitott. A hajók áthaladását korlátozzák, feltételekhez kötik és szigorúan ellenőrzik” – írta Al Jaber közösségi oldalán.
A szoros a konfliktus előtt a világ olajszállításának mintegy 20 százalékát bonyolította. A Perzsa-öböl menti országok a szoros lezárása miatt összesen körülbelül 13 millió hordó napi termelést állítottak le – mondta Matt Smith, a Kpler olajpiaci elemzője a CNBC-nek adott interjújában.
Washington kéthetes tűzszünetet jelentett be
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az elnök Truth Social közösségi oldalán közölte, hogy lehetőséget lát a hosszú távú megállapodásra Iránnal, miután a teheráni vezetés Egyesült Államokhoz eljuttatott 10 pontos javaslatát megfelelő tárgyalási alapnak tekinti.
Donalt Trump arról is beszámolt, hogy döntése előtt beszélt Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnökkel és Aszim Munirral, Pakisztán hadseregének főparancsnokával, akik arra kérték, hogy az Irán ellen kilátásba helyezett pusztító légicsapástól tekintsen el átmeneti időre, amiért cserébe Irán teljes mértékben és azonnal megnyitja a Hormuzi-szorost és garantálja annak biztonságát.
Az elnök korábban azt közölte, hogy intenzív egyeztetések zajlanak az iráni vezetéssel, ugyanakkor egy internetes bejegyzésében azt is világossá tette, hogy amennyiben Irán nem teljesíti az amerikai elvárást az ultimátum lejártáig, egy teljes civilizáció fog elpusztulni, amit korábban Irán erőművei és hídjai elleni pusztító csapásmérésként írt le.


