Ennek köszönheti, hogy ma fizetést kap: pénz helyett más is járhat a munkáért – az első béremelést a pestis hozta el
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgy friss összeállítás különböző történelmi és gazdaságtörténeti források alapján mutatja be a bérezés fejlődéstörténetét. A történeti áttekintés jól mutatja, hogyan alakult át a munkáért járó ellenszolgáltatás az évszázadok során, és hogyan idomult ehhez a kifizetés ciklikussága – derül ki az Origo cikkéből.
Sör, gabona és só: ilyen volt a bérezés az ókorban
Az első ismert bérezési rendszerek még természetbeni juttatásokra épültek. A munkások számára a legfontosabb a túlélés biztosítása volt, ezért gyakran élelmiszerrel vagy alapvető használati cikkekkel fizették ki őket.
Egy Kr. e. 3100 körüli mezopotámiai agyagtábla például napi söradagot említ a napszámosok fizetségeként. Később, Kr. e. 1750 körül Hammurapi törvénykönyve már részletesen szabályozta számos foglalkozás gabonában meghatározott bérét.
A pénzalapú bérezés egyik első mérföldkövének a lüd sztatér számít: a Kr. e. 600 körül megjelenő érme volt az első államilag kibocsátott névértékes fizetőeszköz. Egyharmad sztatér akkori értéken egyhavi megélhetést biztosított.
A „fizetés” (salary) szó eredete is az ókorhoz kapcsolódik: a latin salarium a sóra utal, amely akkoriban rendkívül értékes árucikknek számított.
Később a középkori bérezés sokkal összetettebb volt annál, mint hogy egyszerű pénzkifizetésként tekintsünk rá. A szolgálatot teljesítők gyakran kaptak
- szállást, élelmet, ruházatot vagy
- egyéb ellátást is a fizetés mellé.
950-ben például a bizánci hivatalnokokat a császár személyesen jutalmazta aranypénzzel és selyemtekercsekkel egy ünnepélyes ceremónián a Hagia Szophiában.
A korszak egyik legnagyobb fordulópontját a fekete halál jelentette. Az 1346 és 1353 között pusztító járvány Európa lakosságának közel felét elvitte, ami súlyos munkaerőhiányhoz és jelentős béremelkedéshez vezetett.
Bár sok munkaviszony éves elszámolású volt, a kifizetések gyakran szezonális ciklusokhoz igazodtak, nem pedig fix havi rendszerben történtek.
Az ipari forradalom hozta el a rendszeres fizetést
A modern bérszámfejtés alapjai a kora újkorban és az ipari forradalom idején alakultak ki. A 17. században megjelent a darabbérben működő háziipar, ahol a kereskedők otthon dolgozó munkásoknak szervezték ki a termelést.
1659-ben Londonban állították ki az első ismert fizetési csekket, majd az ipari forradalom idején a heti fizetés vált általánossá a gyárakban.
A rendszeres bérkifizetés jól illeszkedett a városiasodó társadalom ritmusához, és kiszámíthatóbbá tette a munkások pénzügyeit.
Minimálbér, túlóra és időnyilvántartás
A 19–20. században a munkajogi szabályozások fokozatosan alakították át a bérezési rendszereket.
1831-ben a brit parlament betiltotta a vállalati utalványokkal történő fizetést, amelyeket csak céges boltokban lehetett levásárolni. Később megjelentek az első munkaidő-nyilvántartó rendszerek is: 1888-ban William Legrand Bundy feltalálta az időnyilvántartó órát.
Új-Zéland 1894-ben bevezette a világ első minimálbérét, majd több ország is követte a példát. Az Egyesült Államokban 1938-ban törvény szabályozta a túlóradíjazást és a munkaidőkereteket.
A bérszámfejtés az 1950-es évektől kezdve fokozatosan automatizálódott, az 1970-es évektől pedig a közvetlen banki utalások is megjelentek.
További történeti részletekről, és a napjainkban alkalmazott digitális megoldásokról az Origo oldalán lehet olvasni.
