Baj van a szélenergiával? Kivonul belőle a világ egyik legnagyobb energiacége, ennyit a zöldáramról – a fosszilis üzletágra tesz fel mindent
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Shell eladhatja a tengeri szélerőműparkjait. A vállalat a Rothschild & Co. és a PJT Partners Inc. tanácsadóit bízta meg az értékesítés lebonyolításával. Az olajóriás a megújuló energia helyett inkább a magasabb megtérülést kínáló fosszilisenergia-üzletágára összpontosít – számolt be bennfentes forrásokra hivatkozva pénteken a Bloomberg.

A tranzakció értéke meghaladhatja az 1 milliárd dollárt. A folyamat akár már az év végén elindulhat, az értékesítés pedig várhatóan 2027-ben történhet meg
– mondták a források.
Wael Sawan vezérigazgató több mint három évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a költségek csökkentésére és az alacsony megtérülésű eszközök értékesítésére törekszik. A tengeri szélerőműparkok eladásának terve újabb lépést jelent a brit energiaóriás korábbi stratégiájától való eltávolodásban, amely a zöldáram-termelésbe való diverzifikációra, azon belül is erőteljesen a szélenergiára épített.
A lépés a Shell európai szárazföldi megújulóenergia-üzletágának folyamatban lévő értékesítését, valamint az indiai megújulóenergia-vállalat, a Sprng Energy eladását követi, amelyet a Shell 2022-ben 1,55 milliárd dollárért vásárolt meg. A vállalat tavaly a skóciai tengeri szélerőműparkok fejlesztésére vonatkozó terveitől is visszalépett. Ezek az eladások együtt azt eredményezhetik, hogy a Shell portfóliójában alig maradnak zöldáram-termelő eszközök.
A Shellnek korábban nagy tervei voltak azzal kapcsolatban, hogy jelentős szereplővé váljon a megújuló energiatermelésben, egyik vezetője pedig még azt a célt is felvetette, hogy a vállalat a világ legnagyobb villamosenergia-termelőjévé váljon. Ezeket a terveket azonban félretették, miután Sawan 2023 elején átvette a cég irányítását, és megfogadta, hogy a vállalat nagyobb hangsúlyt helyez a részvényesi hozamokra.
Nincs mire várni: nekiestek a világ rejtett olajmezőjének az energiaóriások, megkezdik a kitermelést – minden hordóra szüksége van a Shellnek és az Exxonnak
Új olajláz bontakozik ki Alaszkában, miután a világ legnagyobb energiaipari vállalatai rekordösszegért vásároltak kitermelési jogokat az északi-sarki térségben. A Shell, az ExxonMobil és több más olajóriás szerint a világ egyik legnagyobb rejtett olajmezője húzódhat a térség alatt, amelyre a globális energiaválság és a közel-keleti konfliktusok miatt egyre nagyobb szükség van.


