Az Inter-Európa Bank (IEB) ezen a héten hajtotta végre brókercégének integrációját. Tegnap a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) is bejelentette, 2002. január 1-jével a pénzintézet veszi át értékpapírcége tevékenységét. A hitelintézet végzi majd az önkéntes kölcsönös biztosító- és magánnyugdíjpénztár számára a vagyonkezelést, és ide kerülnek át az egyedi portfóliókezelési szerződéseken alapuló állományok is. A befektetési társaság megbízott vezérigazgatója, Bakati Gábor lapunk kérdésére elmondta: az, hogy a bankok mostanában (és szinte egyszerre) lépnek a teljes univerzalitás irányába, nagyban a tőzsdei forgalom visszaesésének következménye. Bakati szerint a jövőben ezen a téren igen komoly koncentráció mehet végbe, legfeljebb egy-két olyan cég maradhat, amelynek mérete biztosíthatja a hatékony és gazdaságos működést. A bankoknak közben ügyelniük kell arra, hogy ügyfeleik minden igényét a lehető legteljesebb mértékben kiszolgálják.
A vezérigazgató kifejtette, a befektetési szokásoknál trendforduló előtt állhatunk. Véleménye szerint az ügyfelek az elmúlt két év kedvezőtlen tapasztalatai alapján diverzifikáltabb portfólióra törekszenek majd, amelyben nagyobb szerep juthat a kötvényeknek. Az MKB következő évi terveivel kapcsolatban megtudtuk, hogy a termékek és szolgáltatások integrálását valószínűleg az elektronikus megoldásokra is kiterjeszti, és szélesítheti a befektetési jegyek választékát is.
Tegnap jelentették be azt is, hogy a Takarékbank 2002 közepére beolvasztja és székházába költözteti brókercégét. Utóbbi ma 10 ezer értékpapírszámlát kezel, s októberben 52 milliós adózott nyereségnél tartott.
Az OTP Értékpapír Rt. teljes körű integrációja az anyabankba várhatóan 2002 elején megtörténik. A tervek szerint - tudtuk meg - az OTP is kiterjeszti az elektronikus szolgáltatásokat az értékpapír-forgalmazásra. Ennél a banknál is úgy vélik, hogy az értékpapír-tevékenység integrációja a keresztértékesítés vonatkozásában is további lehetőségeket kínál. Az OTP Banknak egyébként 124 ezret meghaladó internetes ügyfele van, ami a magyar világhálós bankolás mintegy 80 százalékát adja.
Napról napra szaporodik azoknak a bankoknak a száma, amelyek bejelentik: beolvasztják brókercégüket. Ennek oka elsősorban, hogy a jelenlegi piaci környezetben csak így biztosítható a hatékonysághoz szükséges méret. MUNKATÁRSUNKTÓL-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.