Öt biztosítónál állapított meg jogsérelmet a PSZÁF a közelmúltban. A Signal ötmillió forintos bírságát - amelyhez 800 ezer vezetői bírság is társult - egy utóellenőrzés nyomán azért szabták ki, mert a biztosító ismételten nem tett eleget a felügyelet előírásainak. A társaság többek között nem készítette el számlarendjét, és nem alkalmazott megfelelő, a számviteli rendért felelős vezetőt.
A Signalt tavaly júliusban már 5,5 millió forint büntetéssel sújtották e problémákért, illetve azért, mert az 1998-2000 közötti éves beszámolóiban nem a valós kinnlevőségeiről számolt be a hatóságnak. A problémák egy része azonban még régebbre nyúlik vissza, hiszen a biztosító már 1998-99-ben is kisebb bírságokat kapott ugyanezen gondok miatt. A mostani PSZÁF-határozat az ismételt személyi gondok kapcsán egyenesen úgy fogalmazott: "feltehető, hogy a biztosító a kötelezés nem teljesítése során rosszhiszeműen járt el".
A Mébit 500 ezer forintos bírságának oka többek közt, hogy a társaság ügyfélszerződéseihez képest eltérő határidővel fektette be a díjakat, nyomtatványai alapján nem azonosíthatók egyértelműen a szerződési feltételek, s az ügyfelek, illetve a PSZÁF megkereséseire többször 30 napon túl sem adott választ.
Pénzbírság nélkül "megúszta" az Axa Colonia, amely a biztosítási tevékenység egy részének kiszervezésekor vétett az ügyféltitok védelme ellen, miközben a kiszervezéssel kapcsolatos szerződésekről nem is adott számot a felügyeletnek. Szintén titokvédelmi vétség merült fel az Allianz Hungáriánál, amely egy magánnyomozó cégnek adta át kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási káraktáit. A társaság egyes életbiztosításainak, illetve a Hungária-alapnak a feltételei, termékterve ráadásul nem felelnek meg a törvényben előírt követelményeknek. Más piaci szereplőkhöz hasonlóan e társaságok (is) önkényesen 15 nappal meghosszabbítják 15 napos ajánlatelfogadási kötelezettségüket az ügyfelek felé.
A K&H Életbiztosító a matematikai tartalékképzésnél követett el hibákat, s 1999-ben nem a könyvelési bizonylatoknak megfelelően számolta el tartalékait, a díjat és a viszontbiztosításba adott díjakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.