Az egyezség szerint az OTP-Garancia viszontbiztosítóként a Magyarországon működő ügyvédek, ügyvédi irodák, külföldi jogi tanácsadók szakmai hibájából, tévedéséből okozott károkra vállal kockázatot a kártérítési limitig. A limit a választott díj függvényében biztosítottanként egy-egy káresemény esetén 5-15 millió, éves szinten pedig 10-30 millió forint.
A biztosítási törvény az ügyvédek mellett az orvosoknak, biztosítási alkuszoknak és tanácsadóknak is kötelező szakmai felelősségbiztosítást ír elő, általában 20-50 millió forintos limittel - nyilatkozott Boczor István, az OTP-Garancia illetékese lapunknak. Úgy vélte: a szakmai felelősségi ágból évente több milliárd forint díj folyik be, ebből több száz millió köszönhető az ügyvédeknek. (Pontos éves statisztikákat a biztosítószövetség sem közöl.)
E piacon a legnagyobb hazai cégnek az Allianz Hungária számít, de jó néhány egyéb vegyesbiztosítónak - ÁB-Aegon, Ahico, Axa Colonia, Argosz, QBE Atlasz - nagyobb portfóliója van. Az orvosok szakmai felelősségi szerződéseit általában munkaadó gyógyintézményük, egyetemük vagyonbiztosítási portfóliójának részeként, de önálló módozatként kötik meg.
Az OTP-Garancia Biztosító öt esztendőre - ez év elejétől 2006. december 31-ig - szóló megállapodást írt alá az ügyvédek szakmai felelősségbiztosításának direkt biztosítójával, a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületével (MÜBSE) - közölte a két fél. A társaság pályázaton nyerte el a megbízást a mintegy nyolcezer hazai ügyvéd 98 százalékát biztosító egyesületnél. VG-Összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.