BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafogott banki díjemelések

A pénzintézetek ezúttal - legalábbis egyelőre - az év vége, az új esztendő kezdete környékén a megszokottnál kisebb mértékben és mennyiségben változtatták meg a vállalati számlák kondícióit. A lakossági üzletágban azonban több, bár ellenkező előjelű, módosítás is akadt.

Az, hogy a verseny terepe áthelyeződött a lakossági szektorra, a bankok aktuális díjpolitikáján is látszik. Persze a vállalati számláknál az eddigiekben tapasztalt serény díjemelés megtorpanása nem csak erre utalhat. A pénzintézeteknek valószínűleg mostanra sikerült egy olyan céges (itt elsősorban a kisvállalatokra gondolunk) ügyfélkört kialakítani, amely a korábban megszabott díjak és jutalékok alapján is megfelel a jövedelmezőségi elvárásoknak. A jutalékok növelése azonban a jövőben mindenképpen folytatódik majd, hiszen a banki jövedelmezőséghez ezek a tételek mind nagyobb arányban járulnak hozzá.

Szakértők szerint pillanatnyilag az sem elhanyagolható szempont, hogy ezen a téren a legnagyobb magyarországi hitelintézet sem mozdult. Az utóbbi idők tapasztalata pedig azt mutatja, hogy a többi pénzintézet igyekszik valamiképpen (általában a pozitív vagy negatív különbség fenntartásával) alkalmazkodni az OTP Bank díjpolitikájához. A kondícióit január 10-étől némileg tovább módosító Kereskedelmi és Hitelbankot (K&H) azonban mindenképpen érdemes külön kiemelni.

Az olcsónak egyáltalán nem nevezhető K&H a vállalati számláknál a készpénzfelvétel díját 1,45 ezrelékben, de minimum 300 forintban szabja meg (régebben beérték 1,35 ezrelékkel is). Nem ez azonban, ami a pénzintézet jutalékpolitikájában meghökkentőnek nevezhető. A bank ugyanis - szerencsére meglehetősen egyedülálló módon - a terheléseknél is jutalékot számít fel. Papíralapú megbízásoknál ez 1,45 ezrelék, minimum 300 forint, az elektronikus úton érkezőknél pedig 1,1 ezrelék, minimum 150 forint. A készpénz befizetését a bank minimum száz forinttal "sarcolja" meg.

Díjait az idén az amúgy igazán stabil jutalékpolitikát folytató CIB Bank is változtatta. Az elektronikus vállalati számlával rendelkezők azonban ismét megúszták a tehernövelést. Az alkalmazott kondíciók alapján úgy tűnik, a CIB nem igazán kényezteti az egyéni vállalkozókat. Számukra ugyanis a havi számlevezetési díj és az átutalások is többe kerülnek a "normál" vállalati vagy lakossági számláknál alkalmazottnál.

A CIB január 1-jétől több, magánszemélyekre vonatkozó díjtételt is megváltoztatott. Például a bankfiókok pénztárainál a készpénzfelvétel 400, bankkártyával 200 forintba kerül. A brókercégét az idén beolvasztó Inter-Európa Bank (IEB) a befektetési üzletág ügyfeleit igyekszik a banki szolgáltatásokra is megnyerni. Az IEB-vel kapcsolatban azonban azt érdemes mindenképpen kiemelni, hogy a kiegészítő állami támogatású lakáshitelek kamatát hirdette meg mindenki másnál alacsonyabban, 2,65 százalékban. Ehhez egyébként 0,16 százalékos havi kezelési költség társul.

A lakossági üzletágban igazán komoly módosítást, ami ráadásul egyértelműen díjnövelésnek nevezhető, az OTP Bank hajtott, illetve hajt végre (néhány változtatás január folyamán a későbbiekben lép életbe). A magánbankszámlák zárlati díja 175 forintról havi 190-re emelkedik. A papíralapú átutalások költsége tételenként 5-20 forinttal nő. Az intézkedés kiterjed az elektronikus megoldásokra is, bár ezeknél a tehernövekedés csak ötforintnyi. A nem kártyával végrehajtott pénzfelvételnél a bank megszüntette a háromezer forintos felső korlátot, ami a nagy összegű készpénz felvevőinek okozhat igen kellemetlen meglepetést.

Az anonim betéteseknek azonban - akik tapasztalatunk szerint még mindig igen nagy számban keresik fel a fiókokat - az első fél évben egészen biztosan nem kell sem az azonosításért, sem pedig az ezzel egyidejűleg adott felhatalmazásért vagy halálozási rendelkezésért fizetniük.

A pénzintézetek ezúttal - legalábbis egyelőre - az év vége, az új esztendő kezdete környékén a megszokottnál kisebb mértékben és mennyiségben változtatták meg a vállalati számlák kondícióit. A lakossági üzletágban azonban több, bár ellenkező előjelű, módosítás is akadt. Munkatársuktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.