Csökkenő FHB-kamat
A Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. a szerdai kormánydöntés értelmében a mai naptól a forrásoldali kamattámogatásos hitelét ötéves kamatperiódusra a korábbi 7,9 százalék helyett 4,5, egyéves kamatperiódus esetén az eddigi 9,9 helyett 5,9 százalékos kamat mellett kínálja, amelyhez mindkét esetben 1,5 százalékos kezelési költség társul. A kamattámogatás mértékének növelését a kormány visszamenőleges hatálylyal fogadta el, ezért ezt a 2000. február 1-je óta használt lakás vásárlására, bővítésére felvett hitelekre is érvényesíteni kell. Zádori János, az FHB szóvivője úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy előreláthatólag valamennyi korábbi hitel esetében 3 százalékkal csökken majd a - kezelési költséget is magában foglaló - bruttó kamat. A kormányhatározat értelmében az FHB-nak joga van az átárazás után az állammal elszámolni, amire a szóvivő szerint előreláthatólag jelzáloglevél-kibocsátásonként fog sor kerülni. (VG)


