BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ÁÉB 20 százalék felett

Fény derült - legalábbis részben - a Zalakerámia pénteki blokk-kötésére. A múlt hét végén a piaci ár felett 5 százalékkal - egy 10 százalékot meghaladó csomag cserélt gazdát. Az Általános és Értékforgalmi Bank most közzétette: 20,22 százalékos részesedést szerzett a cégben. Az eladó kiléte egyelőre nem ismert, és az sem, hogy az ÁÉB kinek a megbízásából vásárolt. Az ÁÉB mellett a Zalakerámia egyetlen bejegyzett 5 százalék feletti tulajdonosa az Arago Rt., amely a részvények 26,13 százalékát birtokolja. Így tehát vagy az Arago adta el részvényeinek egy részét, vagy be nem jegyzett tulajdonosok váltak meg papírjaitól.

Erre a kérdésre azonban a szabályok értelmében ma választ kell kapniuk a befektetőknek, hiszen két nap áll rendelkezésére az Aragónak, hogy bejelentse a részvénytulajdonában történt változást, és az ÁÉB-nek is ma kell felfednie megbízója kilétét, természetesen amennyiben nem saját maguknak vásárolták a csomagot. Az ÁÉB egyébként már korábban is - mint letétkezelő - 8,13 százalékos részesedéssel bírt a társaságban. (LÁ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.