A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta az IE-New York Broker Rt. befektetési szolgáltatói engedélyét. Az értékpapír-kereskedő cég a jövőben kizárólag az Inter-Európa Bank ügynökeként nyújthat befektetési szolgáltatásokat. A brókercég vezetői és munkatársai továbbra is az IE-New York alkalmazásában végzik el a befektetési műveleteket, adnak tanácsot az ügyfeleknek - tájékoztatott a pénzintézet sajtóosztálya.
Ugyancsak a múlt héten hagyta jóvá a felügyelet az OTP Értékpapír Rt. és az OTP Bank között múlt év december 19-én megkötött ügyfélállomány-átruházási szerződést. A vártnál kicsit korábban megérkezett jóváhagyás minden bizonnyal felgyorsítja majd a teljes körű integráció júniusra tervezett befejezését - nyilatkozott a Világgazdaságnak Takács András. A bank ügyvezető igazgatója szerint a mostani engedély birtokában - az ügyfeleknek a PSZÁF által is előírt tájékoztatása után - akár március végére is befejeződhetne az integrációs folyamat, ám bizonyos számítástechnikai fejlesztések miatt ma még nem akarja pontosan meghatározni a folyamat befejezésének időpontját a hitelintézet.
Az OTP-hez hasonlóan az első fél év végére tervezi brókercégének teljes integrációját a CIB Bank Rt. A pénzintézet tájékoztatása szerint az év elején meghatározott menetrendnek megfelelően a mai naptól az anyabank átveszi a CIB Értékpapír Rt. tőzsdetagságát, s ezentúl a brókercégen keresztül adott megbízások teljesítése a pénzintézet részvételével fog megtörténni. A CIB Értékpapír Rt. a mai nappal ugyancsak feladta elsődleges forgalmazói szerepét, míg az anyabank elsődleges forgalmazóvá vált. A bank közleménye szerint a brókercég ügyfelei változatlan feltételekkel vehetik igénybe a hitelintézet állampapír-piaci szolgáltatásait.
Zimay Judit, a pénzintézet kommunikációs igazgatója lapunkat úgy tájékoztatta, hogy ügyfélállomány-átadási szerződést még nem kötött egymással a bank és értékpapírcége, ám néhány nagyobb, intézményi ügyfél már átszerződött a brókercégtől a pénzintézethez.
Nagy László Nándor
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.