BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Greenspan ismét lehűtött

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Meglehetősen hűvös hangnemben beszélt az amerikai gazdaság helyzetéről Alan Greenspan. A Fed-elnök érzékeltette, amíg nem látszanak a valós kereslet által kiváltott stabil növekedés jelei, addig nem kerül sor kamatemelésre.

Alaposan lehűtötte az amerikai gazdaság gyors talpra állásában reménykedőket a Federal Reserve elnöke. Alan Greenspan ugyanis meglehetősen hűvös hangnemben beszélt kongresszusi meghallgatása során. A bankelnök szerint a gazdaság jelenlegi, recesszióból történő kilábalásának ereje még nem egyértelmű, inflációs nyomásnak pedig a növekvő produktivitásnak köszönhetően nyoma sincs. Kifejtette, hogy ebben a helyzetben a Fed kamatpolitikájában érdemes addig kiváró álláspontra helyezkedni, amíg tartós bővülést lehet látni a gazdaságban. Greenspan elmondta, a nyíltpiaci bizottság egy hónapja kiadott közleményében leírtak ma is állnak. Vagyis: a gazdaság jelentős mértékben bővül. Hozzátette azonban: az, hogy a fogyasztók és a vállalatok által generált kereslet mennyire nő, még nyitott kérdés. A Fed-elnök ismét elmondta, a gazdaság bővülésének oka még mindig a tavaly lefogyasztott készletek újratöltése, a növekedés tehát csak akkor lehet tartós, ha ezen időleges hatás elmúltáig valós kereslet is jelentkezik.

A Fed-elnök szavait kivételesen teljesen egyértelműen lehetett értelmezni: a kamatemelés valószínűsége jelentősen csökkent. A piacok a beszéd előtti napokban már közel 100 százalékos valószínűséggel beáraztak egy 25 bázispontos szigorítást, a Fed-elnök szavait hallva azonban a határidős államkötvénypiac már csak 60 százalékos valószínűséggel számít emelésre. A kincstárjegyek hozama esett, a hosszabb kötvényeké viszont nőtt. A részvénypiac ismét dilemmába esett: a kamatemelési félelmek múlása elvileg kedvező hír, a gazdaság állapotáról festett vártnál negatívabb kép viszont éppen ellentétesen hathat. Eleinte a kamatfélelmek múlására koncentrált a Wall Street, a beszéd befejezése után egy órával azonban már a mind a Dow

Jones, mind a Nasdaq mínuszba került.

VG-összeállítás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.