Az eredményekre figyelve
Vegyesen alakultak a részvényárak a főbb külföldi tőzsdéken. Európában a piaci átlagot jellemző indexek kismértékben visszacsúsztak, New Yorkban viszont lapzártánkkor enyhe nyereséget mutattak.
A nap egyik fő nyertese a brit távközlési papír, a BT volt, mely 9 százalékkal ugrott meg, miután a vártnál kedvezőbb negyedéves eredményeket tett közzé. Nem hozta viszont az elemzői előrejelzéseket a Société Générale, s ennek nyomán 4 százalékkal lejjebb került. A pénzintézet árfolyamát követve csaknem az összes európai bankpapír gyengén szerepelt.
A Wall Streeten az hűtötte le némileg a kedélyeket, hogy a friss adatok szerint emelkedett az új munkanélküliek száma, miközben az elemzők csökkenésre számítottak. A távközlési papírok viszont felfelé húzták az indexeket, a BellSouth ugyanis két új állam területére kapott távolsági hívások szolgáltatására jogot. Ennek nyomán 5 százalékkal felértékelődött, s magával húzta az SBC Communicationst is.
A gyógyszerrészvények viszont nem remekeltek, a Pfizer közel 5 százalékot esett. Ennek hátterében főként az állt, hogy egy elemzés szerint a nagykereskedők túlzottan nagy készleteket halmoztak fel a cég termékeiből.
Varsóban a TPSA közel 10 százalékos drágulása adta meg az alaphangulatot, a távközlési cég a vártnál nagyobb árbevételről számolt be. Kismértékben emelkedett a prágai és a moszkvai index is.


