E-PIN és még egy webszereplő
Ma kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban a Banktech 2002 rendezvény, amely már hagyományosan a különböző új pénzügyi megoldások seregszemléje. A konferencia - amelynek fővédnöke Járai Zsigmond jegybankelnök, szervezői pedig a Giro Rt., a Metrimpex Rt. és a Congress Kft. - három napig tart majd. A rendezvényen társzervezőként működik a Bank & Tőzsde című szaklap. Az előadásokon neves szakemberek szót ejtenek biztonságtechnikai kérdésekről éppúgy, mint a különböző elektronikus megoldásokról.
Az Általános Értékforgalmi Bank ügyfeleinek az eddigieknél jóval szélesebb felhasználási lehetőséget biztosít azzal, hogy május 21-től a postahivatalokban is lehetőséget teremt készpénzfelvételre. A tranzakció díja a banki pénzfelvételnél drágább: itt 50 forint helyett 200 forintos díjjal kell számolni a 6 ezrelékes standarddíj megfizetésén felül.
A CIB Banknál jelenleg a Pannon GSM mobiltelefon internetes kártyafeltöltésének május 22-i indulása jelent új hírt.
A Citibanknál június 10-e lesz a nagy változtatások napja. A pénzintézet ekkor összevonja "Folyó" és "Folyó Plusz" számlákat, illetve ugyancsak ettől a naptól fogva nem nyit majd közös tulajdonú számlát ügyfeleinek. A bank számos szolgáltatással bővíti internetes banki szolgáltatásait is. Kiemelkedő fontosságú, hogy a Citibank-ügyfelek a jövőben külön internetes kódot - e-PIN-t - kell hogy használjanak majd az on-line ügyintézéshez. A bank díjváltoztatással szeretné ügyfeleit a telefonos, illetve internetes banki szolgáltatások felé terelni, olcsóbbá téve az elektronikus számlaügyintézést a fiókokban történő kiszolgálásnál. Az átlagosan 1,5 millió forintos számlaegyenleggel bíró ügyfeleknek a Citibank a jövőben elengedi a havi számlavezetési díjat.
Az Inter-Európa Banknál április végén állt munkába a BankoWeb. A szolgáltatás újdonsága a pénzintézetnél már eddig is létezett BankoNet szolgáltatáshoz képest, hogy külön telepítőprogram nélkül, az internet segítségével bárhonnan kezdeményezhető banki tranzakció.
A Magyar Külkereskedelmi Banknál a régi központ környékén kerül sor változtatásra: június 1-jétől a Szent István tér 15. szám alatti fiók szolgáltatásait a 11. szám alatt működő fiók veszi át, a régi iroda kizárólag széf- és postafiók-szolgáltatásokat végez majd. Sajtóhírek szerint a pénzintézet napokon belül indul SMS-banki szolgáltatásával, ám ennek részleteiről még nincsenek konkrét információk.
Hamarosan indul a Porsche Bank netbanking szolgáltatása is, amely az első időszakban még csak lekérdezésre ad lehetőséget. A pénzintézet tervei szerint még ebben az évben teljes körű banki szolgáltatást nyújtanak majd az interneten keresztül.
Az OTP Bank játékra hívja internetes oldalának látogatóit: a pénzintézet - több más cég mellett - támogatója a hét végi LGT-fesztiválnak. A website böngészői LGT-kvízt tölthetnek ki, amelyeknek helyes válaszolói között 100 darab belépőt sorsolnak ki a Hajógyári-szigeten lévő rendezvényre.
A napokban újabb taggal bővül a Raiffeisen Bank szponzorkártya-birodalma: a Pécsi VSK női kosárlabdacsapata után a Videoton szurkolóinak is lehetősége nyílik arra, hogy olyan kártyát igényeljenek, amelynek tranzakciós díjából kedvenc klubjukat támogathatják. A pénzintézet az elkövetkező hónapban saját szervezésben, illetve támogatóként több kis- és középvállalati konferenciát tart, amelynek fókuszában a különbözi állami támogatások pályázati lehetőségei, illetve a társaságok számára elérhető hitellehetőségek ismertetése áll. A sorozat június 5-én Miskolcon kezdődik, 11-én Kecskeméten, 19-én pedig Budapesten, a Hotel Flamencóban kerül sor hasonló rendezvényre.
Az egész magyar társadalmat megrázta a móri Erste Bank elleni támadás, a pénzintézet a május 9-i tragédia utáni órákban honlapján megjelentette az áldozatokkal együtt érző részvétnyilvánítását. Ugyanakkor a bank ügyfeleinek és az érdeklődőknek nem kis gondot okoz, hogy a pénzintézet szolgáltatásait bemutató internetes oldalon még május 26-án sem volt elérhető semmilyen egyéb információ.


