BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyhetes technológai hossz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az előző hetek bizonytalansága, csökkenő trendje után hirtelen megugrottak az árfolyamok a múlt héten a világ vezető tőzsdéin. Az emelkedést éppen a korábban leginkább szenvedő szektorok vezették: világszerte a technológiai cégek emelkedtek a legjobban, Európában végre volt jó napjuk a távközlési társaságoknak is. Az összeurópai Stoxx blue-chip index végül 2,6 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, az európai techszektorindex azonban több mint 7 százalékkal került magasabbra. A nagyobb izgalmak ezúttal is Amerikában történtek. Itt ugyanis mind a Nasdaq, mind az S&P 500-as index szeptember vége óta legjobb hetét zárta, előbbi 8,8 százalékot nyert öt nap alatt. A techpiac indexe a hét összes napján nőtt, ilyenre utoljára tavaly októberben volt példa. A jókedvet nagyrészt a vártnál jóval erősebb kiskereskedelmi eladásokról szóló adat okozta, ehhez jött néhány kedvező cégeredmény.

Tegnapra megfordult a trend, a máskor könnyű előrejelezhetősége miatt figyelemre sem méltatott amerikai vezető indikátorok nevű makroadatsor csökkenésére eladásokkal reagáltak a befektetők. A pünkösd miatt fél gőzzel dolgozó európai piacokon nem érte el az esés mértéke az egy százalékot, a Nasdaq viszont 2,3 százalékot vesztett. Ebben ludas a Merrill Lynch ismert elemzője is, aki a nagy emelkedésbe történő azonnali beleadást javasolta a technológiai piacokon.

A hazai tőzsde szinte már menetrendszerűen szembemozogott a kinti trenddel, ezúttal azonban ez esést jelentett. A túl optimista elemzői várakozásoknak megfelelni nem tudó és a gázüzletet még egy ideig megtartani kénytelen Mol 6 százalék feletti esése húzta főképp a BUX-ot, mely 2,3 százalékot veszített. A kedvező eredményt megjelentető Matáv két százalék alatt emelkedett, a várt számokat közlő OTP az átlagnak megfelelően gyengült. Megfeküdt az Egis, 8,5 százalékkal. A Pick és a Zwack, csak osztalékszelvény-vágás miatt, látszólag zuhant. A fontosabb cégek közül a Matávon kívül csak a BorsodChem és a Danubius tudott a pozitív tartományban zárni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.