Decemberben alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Mol az Alkotmánybírósághoz a GM ellen. Egyúttal kérték a hatósági ár meghatározását tartalmazó, félévente kiadott miniszteri rendeletek alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát is - tudta meg a Világgazdaság.
Ilyen panaszt az nyújthat be, akinek jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be és egyéb jogorvoslati lehetőségeit kimerítette. A másodfokon eljáró LB tavaly szeptemberben hozta meg jogerős döntését a gáz árával kapcsolatos perben, alkotmányjogi panasz benyújtására pedig csak a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül van lehetőség.
Ezt a pertaktikát azért választottuk, mert az Alkotmánybíróság esetlegesen számunkra kedvező döntése új jogalapot teremt az igényünk érvényesítésére - mondta lapunknak Bánhegyi Ilona, a Mol jogi igazgatója. Amennyiben ugyanis az Alkotmánybíróság megállapítja a miniszteri rendelet alkotmányellenességét, a Mol kártérítéssel léphet fel az állam ellen. A követelés jogcíme azonban ebben az esetben már nem az államigazgatási jogkörben okozott kár lenne, hanem a kártérítés általános szabályai szerint kereshetnék igazukat. A jogérvényesítés formája - az Alkotmánybíróság döntésében foglaltak alapján - lehet perújítás vagy újabb per indítása is.
A Mol 2000 októberében perelte be a Gazdasági Minisztériumot, a gazdasági minisztert és a kormányt egyaránt. Követelésüket részben arra alapozták, hogy a földgáz nagykereskedelmi árát meghatározó miniszteri rendelet egyedi döntésnek minősül, mert Magyarországon csak a Mol végez ilyen tevékenységet. Keresetükben államigazgatási jogkörben okozott kár megfizetését kérték, egyúttal hivatkoztak a tulajdon védelmére vonatkozó alkotmányos joguk megsértésére is.
A jogi szakértőket első látásra meghökkentő érvelést már első fokon is elutasította a bíróság. A felperes fellebbezése folytán a másodfokon eljáró LB a kormány és a gazdasági miniszter ellen megszüntette az eljárást, a GM vonatkozásában pedig helybenhagyta a Mol keresetét elutasító döntést.
A felülvizsgálati eljárásban tegnap az LB kifejtette, hogy az ügyben 2001 szeptemberében hozott jogerős ítélet nem sért törvényt és alkotmányos alapjogot sem. Ezzel az eljáró tanács elfogadta a másodfokú ítélet gondolatmenetét, mely szerint a rendes bíróságnak nincs hatásköre a jogszabályok felülvizsgálatára, így ez alapján kártérítési felelősséget sem állapíthat meg.
Az alkotmánybírósági eljárás azonban "zárójelbe" teheti a gázügy eddigi jogi fordulatait, hiszen a Mol számára kedvező döntés esetén az elmúlt 19 hónap pereskedése csak egy újabb eljárás előképévé minősül át. Mindazonáltal a társaság már most jelezte, hogy a számára esetleg kedvezőtlen döntés esetén sem hagyja annyiban a dolgot, később akár nemzetközi bírósághoz is fordulnak.
Fortolóczki István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.