Ki utaztatja a honatyákat ?
A közbeszerzési döntőbizottság felfüggesztette a szerződéskö-tést az OTP Travel és az Országgyűlés Hivatala között, mert az eljárásban vesztes cég, az IBUSZ jogorvoslati kérelmet nyújtott be. A Közbeszerzési Értesítő szerint a következő öt évben az OTP Travel utaztatja a parlamenti képviselőket.
E döntést a pályázat másik részvevője, az IBUSZ megtámadta, hiszen - mint Gál Pál vezérigazgató-helyettes lapunknak elmondta - a döntőbizottság apróbb kifogások miatt utasította el ajánlatukat, ami méltánytalan, amikor az kedvezőbb, mint az OTP Travelé. A legjelentősebb tételnél, a repülőjegynél ugyanis nagyobb kedvezményt ajánlott.
Az OTP Travel - amely bő évtizede utaztatja a képviselőket - feladata lesz a repülő-, a vasúti és autóbuszjegyek vásárlása, a gépjárműbérlés, a vízumügyintézés és a biztosítások megkötése. E pályázat elnyerése a cég számára a következő öt évben várhatóan mintegy 400 millió forint forgalmat jelent majd. Ez arányaiban megfelel az elmúlt évek tevékenységből elért bevételének. Az iroda egyébként tavaly 5 milliárd forint forgalmat bonyolított.
Információink szerint a honatyák egyébként a turistaosztályon szoktak utazni, s ha szállodát kell foglalni számukra, akkor jellemzően ezek a háromcsillagos kategóriába tartoznak.
Az érintettek pontos dátumot még nem tudtak mondani arról, mikorra várható a döntés, ám Gál Pál úgy vélte, erre a jövő héten már lehet számítani. (LI)


