BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új Riverside-alap indul

Információink szerint az idén szeptemberben 125 millió eurós kockázati tőkealapot indít a Riverside Company Európában, amely magyarországi befektetési célpontokat is keres. Az új alap szervezésére azért kerül sor, mert az 1997-ben indított Riverside Central Europe Fund (RCEF) tőkéje kimerült. Ebből vették meg 1997 decemberében a Salgglas Rt.-t, a tavaly 12,8 millió dolláros árbevételt elért salgótarjáni társaság a legnagyobb magyar üveggyár. Ugyanebből a forrásból finanszírozták két cseh és egy lengyel vállalat megvásárlását is.

A Riverside egyébként 1988 óta fektet be Észak-Amerikában, s 1997-ben jelent meg Kelet-Európában. A New York-i mellett irodát létesített Budapesten, Varsóban és Prágában, míg a most szervezendő alap tevékenységének támogatására Münchenben hoztak létre képviseletet.

Vidovszky Ferenc, a Riverside Budapest Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Riverside hagyományos iparágakba fektet be. Megfelelő célpont esetén az indítandó új alap a magyar piacon is végrehajtana tranzakciót.

A Riverside tőkerésze a befektetésekben jellegzetesen a vételár 30-50 százaléka között van, a többi forrást hitelből biztosítják. A befektetők között van a Massachusetts Mutual Life biztosító, számos egyéb befektető, valamint a Riverside Company partnerei és alkalmazottai.

A stratégia arra irányul, hogy a cégek eladása a vásárlástól számított hét éven belül megtörténjen. Ez hosszabb időszak, mint a többi magyar kockázati tőkebefektetés átlagosan 2-3 éves időtávja, amit a hagyományos iparágak sajátosságai indokolnak. (FRI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.