Az Orange County Transportation Authority (OCTA), a NABI egyik vevője az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy nem szándékozik kiegyenlíteni hátralévő 1,7 millió dolláros tartozását a járműgyártó felé. Az OCTA négy éve vásárolt 232 folyékony gázzal hajtott buszt a NABI-tól, munkába állításuk óta azonban 1 millió dollárt költöttek az üzemanyag-ellátási rendszer hibáinak kijavítására.

Érsek Ákos, a NABI befektetési kapcsolattartója lapunk kérdésére úgy vélte, hogy az ügynek nincs nagy jelentősége. A szóban forgó üzemanyag-ellátó rendszert egy - éppen az Orange County által választott - beszállító gyártotta, így a rendeltetésszerű működtetés során felmerülő hibákért is a beszállító a felelős. Az OCTA-nak eladott 232 darab busz mellett a járműgyártó még 300 ugyanilyen buszt szállított amerikai megrendelőknek - igaz, ezek üzemanyag-ellátó rendszerét más beszállítók adták -, és még egyetlenegyről sem érkezett panasz. Érsek hozzátette: az OCTA-nak nincs semmi jogi alapja arra, hogy megtagadja a fizetést, a NABI viszont természetesen behajtja követelését. (VG)