BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmillió VISA-kártya

A VISA számára a legnagyobb kihívást továbbra is a készpénzfizetés magas arányának visszaszorítása jelenti - mondta tegnapi tájékoztatóján Malcolm Williamson, a VISA International elnök-vezérigazgatója. A társaság Magyarországon kétmillió kibocsátott VISA-bankkártyával, 21 százalékos éves kártyaszámbővüléssel és ennek dupláját is elérő tranzakciószám-növekedéssel büszkélkedhet. A cég által közölt felmérés szerint a vásárlással együtt járó pénzforgalom 70 százaléka továbbra is készpénzes formában bonyolódik. A készpénzkímélő megoldásokra jutó 30 százalékból a VISA jelenleg 7 százalékkal részesedik. A társaság célkitűzései között 2010-ig ennek az aránynak 12 százalékosra növelése szerepel.

Williamson elmondása szerint a szolgáltatások és az elfogadóhelyek folyamatos bővítésének köszönhetően a társaság 17 százalékos növekedést könyvelhetett el az idén. A betétikártya-állomány 20, a kereskedelmi termékek piaca 27 százalékkal növekedett. A további bővülés motorját az "u-commerce" megoldások és a csipkártyaátállás jelentheti. Magyarországon VISA-chipkártya a K&H Banknál igényelhető. (LGA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.