A BÉT a DB-t választotta
Nagy jelentőségű bejelentést tesz ma a Budapesti Értéktőzsde: a társaság együttműködési megállapodást köt a Deutsche Börsével (DB). A sajtótájékoztatón Horváth Zsolt vezérigazgató mellett Jaksity György, a tőzsde elnöke is jelen lesz, s természetesen a német tőzsde is képviselteti magát.
A BÉT a hivatalos bejelentésig nem kívánt részleteket elárulni, a nagy horderejű bejelentés azonban abból sejthető volt, hogy a témáját egészen tegnapig titokban tartották. A Deutsche Börse neve ugyanakkor túlságosan nagy meglepetést nem okozhatott, az utóbbi időszakban egyértelműen a legnagyobb esélyesnek számított a BÉT lehetséges partnereinek listáján.
Az értéktőzsde már tavaly júniusban tanfolyamot szervezett hazai brókereknek a német Xetra kereskedési rendszerből, azonban vezetői meglepetéssel fogadták azt, hogy ebből sokan valamiféle együttműködési tervre következtettek. A BÉT akkor annyit közölt, hogy tárgyalásokat folytatnak több piaccal is.
Most úgy tűnik, nem feleslegesen fecsérelték az idejüket a hazai brókerek a Xetra rejtelmeinek megismerésére. A várakozások szerint a megállapodás nyomán a Deutsche Börsén jegyzett cégek papírjai közvetlenül elérhetők lesznek majd a hazai befektetők számára is a hazai brókereken, sőt a hazai tőzsdén keresztül. Ez azzal a jelentős előnnyel járhat, hogy a sokszorosára bővül a BÉT mai igencsak szűkös kínálata, s az itthoni jegyzéssel a külföldi cégek papírjai után sem kell nyereségadót fizetni. (VG)


