Nagyjából a nemzetközi tőzsdék mozgásait követve emelkedett tegnap a BUX értéke is az értéktőzsdén. Az index rendkívül alacsony, 3,1 milliárd forintos összforgalom mellett 0,42 százalékos emelkedést követően 7491 ponton fejezte be a kereskedést.

A vezető részvények kivétel nélkül kismértékben drágultak. Közülük a legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, a banki papír árfolyama 0,4 százalékot emelkedett. A Mol mindössze 0,2, a Matáv pedig 0,6 százalékkal erősödött. A gyógyszeripari szekcióban ellentétesen mozogtak az jegyzések, a Richter ára 0,6 százalékkal emelkedett, miközben az Egis 0,7 százalékkal 12 200 forintig gyengült. A kisebb cégek közül relatíve nagy forgalmat bonyolított a NABI és a Synergon, mindkettő jól szerepelt, az előbbi 5,2, az utóbbi 5,5 százalékkal drágult.

A határidős szekcióban a decemberi BUX-kontraktusok elszámolóára 46 ponttal, 7716 pontig küzdötte fel magát.