Az év eleje óta közel 9 százalékkal, 1010 milliárd forintra gyarapodott a hazai befektetési alapokban lévő összeg, ám ez nem okozott elmozdulást az alapkezelők között. A piacvezető pozíciót stabilan az OTP Alapkezelő mondhatja magáénak, amelynek piaci részesedése a 2002 harmadik negyedévi 54,7 százalékról február elejére 51 százalékra morzsolódott le. Az OTP szerepét az OTP Optima alap biztosítja, amely egymagában a piac 46 százalékát jelenti. A második helyezett a Budapest Alapkezelő 18,5 százalékos részesedésével (187 milliárd van az alapokban), míg a harmadik K&H Alapkezelő jelentősen növelte részarányát. A tavaly szeptember végi 7,5 százalékos súlyuk mostanra 10 százalék fölé nőtt, az alapokban lévő vagyon ugyanis 100 milliárd fölé emelkedett. A vagyon legnagyobb része, közel 70 milliárd forint a K&H Pénzpiaci Alapban van, amely a piacon a második legnagyobb. A piacvezetőket néhány közepes erejű, 3-5 százalékos piaci részesedéssel bíró alapkezelő követi a sorban. Számos bank ráébredt arra, hogy a befektetési alapokat érdemes ajánlani az ügyfeleknek - magyarázta Fatér Gyula, a Bamosz elnöke. Ennek köszönhetően a kisebb alapoknál jóval látványosabb a növekedés. (FB)