Egyes pénzintézeteknél a megelőző évi hitelvolumen közel 50 százalékával emelkedett a gépjárműlízing-állomány 2002-ben. A vevőkért folytatott versenyben a társaságok a márkaimportőrökkel kialakított finanszírozási akciók sokaságát indítják, de csökkenőben vannak az egyes konstrukciók kamatai is. A legkedveltebb svájci frank alapú és a forintban kötött szerződések kamatszintje között azonban az előbbi viszonylagos stabilitása ellenére még így is 5 százalékpont körüli a differencia.
A vásárlók ennek megfelelően többségében a devizaalapú konstrukciót választják, sokszor a havi törlesztőrészletek minimalizálására törekedve a hosszabb futamidővel. A legtöbb finanszírozott autó az olcsóbb, volumennövelő kategóriákból kerül ki.
A hazai gépjárműlízing-piac dinamikus növekedése azt mutatja, hogy egyre erősebb az érdeklődés a vásárlók részéről az egy összegben történő fizetést helyettesítő finanszírozási megoldások iránt. A lízing, illetve a hitelkontraktusok közötti eltérések a gépkocsi-finanszírozás terén Magyarországon mára szinte teljesen eltűntek, így a szerződések többsége egyszerű hitelfelvételt takar. A legjelentősebb különbség a tulajdonjog átszállásának időpontjában maradt, lízingelés esetén ugyanis a gépjármű csak a törlesztési idő elteltével lesz a jog szerint is a vevőé. Az új eszköz azonban gazdasági társaság esetén már a kezdetektől a vállalkozás könyveiben szerepel, és az amortizáció elszámolása is a vevőnél történik.
A pénzintézetek közötti verseny a szereplők számának növekedésével folyamatosan erősödik, ami az elmúlt években a gépjárművásárláshoz kötött számtalan kedvezményakció megjelenésén túl a kamatszint csökkenésében is megmutatkozott. Ez utóbbi természetesen több együttes hatás eredményeként adódott, melyben a versenyhelyzet erősödése mellett a hazai pénzügyi politika irányváltásai is szerepet játszottak.
A hazai lízingpiacon a devizaalapú finanszírozás a 4-5 évvel ezelőtti megjelenését követően az általa hordozott veszélyek ellenére meghatározóvá vált. Kezdetben az euróban, később pedig a svájci frankban kalkulált szerződések lettek a népszerűbbek, utóbbi ugyanis az euróalapú megállapodások 3-4 százalékpontos előnyén túl további 1-2 százalékponttal alacsonyabb teljes hiteldíjmutatót (thm) biztosít, mint a forintszerződések. Mindez egy havi 35 ezer forint körül mozgó törlesztőrészlet esetén befizetésenként kétezer forint nagyságrendű megtakarítást eredményez a vevő számára. Az előnyös tulajdonságok mellett azonban a devizaalapú finanszírozás veszélyeire is fel kell hívni a figyelmet: az árfolyam kedvezőtlen irányú változása ugyanis megfelelő kockázatkezelés hiányában jelentős veszteségek forrása lehet.
A svájci frank alapú szerződések számának növekedését tapasztalják a tavalyi év első felében piacvezetővé előlépett CIB Banknál is. Mint azt lapunk kérdésére Majkut József üzletágigazgató-helyettes elmondta, a januári kamatcsökkentést követően a forintfinanszírozás is olcsóbbá vált - a thm közel 2 százalékponttal csökkent -, így a jövőben lehetséges, hogy az ügyfelek az eddigieknél nagyobb arányban szerződnek majd a hazai devizában. Egy átlagosnak mondható, három évre és 2 millió forintos hitelnagyságra kötött szerződés teljes hiteldíjmutatója a CIB-nél forintalapú finanszírozás esetén 14,71 százalékos. Ugyanez az adat euróalapú szerződés esetén 10,80, míg a svájci franknál 9,71 százalék. A pénzintézet 2002-ben összesen 60 milliárd forint értékben finanszírozott gépkocsivásárlásokat.
A CIB által kínált konstrukciók legfeljebb 72 hónapos törlesztési időszakot tesznek lehetővé. A szerződések megkötéséhez a piaci gyakorlattal megegyezően 20 százalékos minimális önrészt írnak elő, ez azonban nemcsak a személygépkocsik, de a nemrég hozott változtatások alapján a haszongépjárművek esetében is irányadó. A használt gépkocsik esetében pluszfeltétel, hogy a jármű a szerződés lejártakor nem lehet idősebb 12 évesnél, ez utóbbi értéket azonban a tervek szerint a jövőben három évvel kitolják majd - tette hozzá. A CIB minden gépkocsimárkát finanszíroz, kiemelt biztosítópartnerük nincsen. Állandó brókerrel rendelkeznek, amely a vezető biztosítótársaságok mindegyikével kapcsolatban áll.
Nőtt a gépkocsilízing-kihelyezések volumene tavaly a Merkantil Banknál is, ezzel az év egészét tekintve a legnagyobb piaci szereplőként zárta 2002-t. A pénzintézet az év egészében 49 ezer új és használt gépjármű finanszírozásában vett részt, a kihelyezett hitelvolumen elérte a 67,5 milliárd forintot - mondta Köntös Péter ügyvezető igazgató. A vevők által igényelt hitelnagyság átlagosan 1,4 millió forint volt, ami azt mutatja, hogy a választott járművek többsége a volumennövelő, kisebb gépkocsik kategóriáiból került ki. A legfeljebb 72 hónapos, kerek évekre végződő futamidő-választékból a legtöbben a 60 hónapos finanszírozásra szerződnek, a vásárlók célja a pénzintézet tapasztalatai szerint az esetek többségében a havi törlesztőrészletek minimalizálása.
A Merkantil Bank a forintalapú szerződések tekintetében a piaci átlagot meghaladó arányú ügyfélállománnyal rendelkezik, partnereik megközelítőleg 25 százaléka választja a forintalapú finanszírozást.
Az egyes pénzintézetek és márkakereskedők a folyamatos növekedés érdekében számos kedvezményes hitelkonstrukciót alakítottak már ki. A legtöbb esetben az ilyen irányú igény a Merkantil Bank esetében az importőröknél keletkezik. Mivel a kocsik árából a márka presztízsvesztesége nélkül engedni nem lehet, az importőrök jellemzően kedvezményes finanszírozási feltételeket biztosítanak a szimpla árcsökkentés helyett - jegyzi meg az igazgató.
A pénzintézet a 800-nál is több hazai márkakereskedőből több mint hatszázzal áll kapcsolatban, így szolgáltatásai szinte minden márka esetén választhatók. Vannak természetesen márkabankok, melyek a saját importőreikkel szorosabb kötelékben állnak. A finanszírozásnál a Merkantil Bank is 20 százalékos minimális önerőt ír elő, egyes könynyen értékesíthető, olcsó márkák - Suzuki Swift, Volkswagen Polo, Daewoo-típusok - esetén azonban a 10 százalék is elegendő. A hitelfelvételt a kamatokon túlmenően többletköltség nem terheli. A Merkantil Bank teljes hiteldíjmutatója a már említett kondíciókkal forintalapú szerződés esetén 14,99 százalék, euróban számított hitelnél pedig 12,48 százalékos. Svájci frank alapú szerződést a pénzintézet nem köt.
A Merkantil Bank a biztosítás megkötésére nem ír elő kötelező partnert, a szerződés tartalmi elemeire vonatkozóan azonban vannak megkötései. A pénzintézet a biztosítótársaságok közül a szintén OTP-csoporttag Garancia Biztosítóval áll szorosabb kapcsolatban, utóbbi a Rapid casco szerződését kifejezetten a Merkantil Bank által finanszírozott gépjárművekhez alakította. A márkakereskedők többsége azonban az ügyvezető elmondása szerint saját dílerekkel dolgozik.
Közel 40 milliárd forint értékben finanszírozott autóvásárlást tavaly a Postabank-Leasing Rt. A társaság 23 466 gépjármű vásárlásához szerződött, piaci részesedése az új autók körében 10 százalékos volt - mondta kérdésünkre Pásti Béla vezérigazgató-helyettes. A vevők által igényelt átlagos hitelnagyság a Postabank-Leasing Rt. esetében 1,5 millió forint körül alakul. A társaság lízingszerződéseket a 12 és 72 hónap közötti tartomány minden egész havi periódusára köt. A szerződések többsége esetükben is svájci frank alapú, az eurókontraktusok 13-14, míg a forintalapú hitelek csak 5 százalékos arányt képviselnek a teljes állományukban. A tavalyi év során volt olyan időszak, amikor a frank- és a forinthitelek kamatai közötti spread meghaladta a 8 százalékpontot is. A svájci frank alapú szerződéseknek azok relatív olcsósága mellett Pásti szerint további előnye az alapul vett deviza viszonylagos függetlensége az uniós fizetőeszköztől. Ebből adódik, hogy egy az euró számára volatilisebb időszak kedvezőtlen következményei a frankban szerződő vásárlókat csak korlátozottan érintik. A társaság által kínált forintalapú szerződések teljes hiteldíjmutatója 2 millió forintos hitelnagyság és hároméves futamidő esetén 16,63 százalék, ugyanez az adat az eurószerződéseknél 10,44, míg a svájci frank alapú kontraktusoknál 8,83 százalék.
A Postabank-Leasing a keleti márkákon, illetve néhány, a minimális minőségi standardokat el nem érő gépjárműtípuson kívül minden márkát finanszíroz. A luxusmárkák finanszírozása, a piaci gyakorlattal összhangban, szintén nem jellemző a társaságra. A Postabank-Leasing által előírt minimális önrész 20 százalékos, de egyes márkák már a teljes vételár 10-15 százalékának befizetésével elvihetők. Vannak azonban olyan kockázatosabb típusok, melyek esetében a 20 százalék is kevésnek bizonyulhat. A cég a nemfizetés kockázatát ugyanis jellemzően a hitelösszeghez szabott önrész mértékével szabályozza. A Postabank-Leasing rendszeresen részt vesz különböző finanszírozási akciókban, legjelentősebb partnerei közé a Suzuki és a Renault tartozik. A Hyundai esetében maguk kezdeményeztek vásárlást ösztönző akciókat. Állandó biztosítópartnere a Postabank-Leasingnek sincs, a pénzintézet együttműködési körébe azonban a legtöbb vezető biztosítótársaság beletartozik.
A tavalyi év során 46 százalékkal növelte gépjárműlízing-kihelyezéseinek volumenét a Raiffeisen Bank - mondta lapunknak Fehér András üzletág-igazgató. A pénzintézet a személygépkocsik és a haszongépjárművek finanszírozási feltételeit az elmúlt években közel egységesítette. Az átlagos gépérték ennek megfelelően 3,5, míg a finanszírozott érték 2,5 millió forint körül alakul. A szerződések jellemző futamideje 48 hónap, de a 12-től 72 hónapig terjedő intervallumban tetszőleges periódus választható. A Raiffeisen Bank által kínált szerződések teljes hiteldíjmutatója forintalapú finanszírozás esetén 18,52, euróalapon pedig 14,81 százalék. A svájci frank alapú szerződések esetén a thm 12,64 százalékos.
A finanszírozás pénznemét tekintve a Raiffeisen Banknál tavaly a szerződések több mint 90 százaléka devizaalapú volt. A fogyasztói igények minél teljesebb körű kielégítése érdekében a pénzintézet folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, az idén is számos új termékkel jelentkeznek majd. Ezen szolgáltatásokat a vásárlók tetszőleges márka esetén, egységes feltételekkel vehetik igénybe. Az elmúlt évek legjelentősebb változásai közé tartozik e téren, hogy nagyban egyszerűsödött a hitelbírálattal kapcsolatos adminisztráció, valamint csökkent a fizetendő önrész mértéke is. A Raiffeisen esetében ez jelenleg 10 százalékos. A pénzintézetnek nincs állandó biztosítópartnere, az ügyfelek szabadon választhatják meg társaságukat.
Dinamikusan fejlődik és egyre több szereplőt vonz a hazai gépjárműlízing-piac. A verseny erősödésével, illetve a hazai kamatpolitika változásával összhangban az elmúlt években a forintfinanszírozás feltételei folyamatos javulást mutattak. A szerződések legnagyobb, 90 százalék feletti hányadát képező devizakonstrukciók azonban a stabilabb kamatok ellenére is kedvezőbbek és keresettebbek maradtak. László Gergely-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.