BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áprilistól dupla állami támogatás

A szerződésszám komoly növekedésére számítanak a lakástakarékok azt követően, hogy holnaptól az eddigi duplájára - privát ügyfeleknél évi maximum 72 ezer forintra - nő az állami támogatás mértéke konstrukcióiknál. A pénztárak részben átalakították módozataikat, amelyek engedélyeztetése még az utolsó pillanatban is zajlott. Egy kedvező törvénymódosítás révén megnyílik az út a lakásszövetkezetek, társasházak "óriás szerződései" előtt is.

A parlament által legutóbb elfogadott pénzügyi "salátatörvény" keretében április 1-jétől számos ponton az ügyfelek számára kedvezően változott meg a lakás-takarékpénztárakról szóló jogszabály. A törvénymódosítás egyik legjelentősebb előnye, hogy a költségvetési támogatás nagysága természetes személyek számára megduplázódott: az eddigi évi 36 ezerről 72 ezer forintra nőtt (ez gyakorlatilag az 1997-ben indult s azóta változatlan előtakarékoskodási forma támogatásának inflációs kiigazítása). A lakástakarékok kemény tárgyalásokkal érték el, hogy a dotáció mértéke továbbra is a betétként elhelyezett összeg 30 százaléka maradt, és ez az arány nem csökkent.

Az állami hozzájárulást legjobban kihasználó - négy év körüli előtakarékoskodással járó - módozatnál így az eddig havi 10 ezer helyett holnaptól 20 ezer forintot érdemes megtakarítani a maximális támogatás kihasználásához. A törvény által lehetővé tett legrövidebb megtakarítási periódust feltételező változatnál ennek következtében az eddigi mintegy 1,35 millióval szemben nagyjából 2,7 millió forintnyi szerződéses összegre köthet megállapodást az ügyfél a különböző lakáspénztáraknál.

A változtatást a jogalkotók eredetileg már januárra tervezték. A piacon lévő három társaságnak, a Fundamentának, a Lakáskassza-Wüstenrotnak és az OTP Lakástakaréknak azonban előbb még jóvá kellett hagyatnia új módozatát a pénzügyi felügyelettel (PSZÁF), márpedig ez időbe került. Az engedélyeztetési folyamat még a múlt hét közepén is zajlott, így a pénztárak többségének vidéki és fővárosi hálózati egységei nem tudtak felvilágosítást nyújtani az érdeklődő ügyfeleknek a friss konstrukciókról.

Az OTP Lakástakarék áprilistól is megtartja eddigi ötféle típusú módozatát, amelyek közül csak a leghosszabb előtakarékoskodási periódusúnál lesz kisebb változás - nyilatkozta Csabai István üzletpolitikai igazgatóhelyettes. A társaság nem változtat eddigi 4 év és 2 hónapos, 5 év és 2 hónapos, 6 év és 2 hónapos, illetve 7 év és 2 hónapos termékein, amelyeknél pusztán a támogatás megduplázódását "vezetik át". Ezen termékek éves átlaghozama 9,7-14,7 százalék között lesz, a legnagyobb hozamot az 50 hónapos futamidő alatt lehet elérni.

Az eddigi 8 év és 2 hónapos módozatnál viszont kerek 8 éveset vezetnek be - tudtuk meg. Ez elsősorban időbeni könnyítés, hiszen az eredeti terméket is úgy alakították ki, hogy az ügyfélnek az utolsó 2 hónapban már nem kell fizetnie (akkorra ugyanis már nem jár az állami támogatás sem). A piaci riválisoktól eltérően az OTP Lakástakarék ennél a - egyébként nemcsak lakáscélú, de szabad felhasználást is lehetővé tevő - konstrukciónál 15 százalékos kamatprémiumot is fizet a lejáratkor, ráadásul nemcsak a betétek, de a jóváírt állami támogatás után is (a változások nyomán az eddigi 9,2 helyett 9,3 százalékos éves hozammal fial majd e befektetési forma).

Információnk szerint a Fundamenta és a Lakáskassza az eddigi 3, illetve 7 módozat helyett egyaránt 4-4 azonos kondíciókkal bíró konstrukcióval indul. Ezek közül a legrövidebb várhatóan kerek 4 éves megtakarítást ír majd elő. Az összehangolás nem véletlen: a két pénztár - akár már júliusban - jogilag fuzionál (lásd keretes írásunkat).

A módozatok az állami támogatás növekedése után - futamidőtől függően - továbbra is 8,2-14 százalék közötti éves hozamot garantálnak - hangsúlyozta Gergely Károly, a Lakáskassza elnök-vezérigazgatója. A szakember a szerződések számának jelentős növekedésére számít, hiszen a nagyobb szerződéses összegek már komolyabb lakáscélok megvalósítását is segíthetik. Az OTP Lakástakarék szintén emiatt 20 százalékos bővülésre számít az idén.

A lakástakarék-törvény módosítása nemcsak a privát ügyfelek, de a társasházak és lakásszövetkezetek által kötött szerződések állami támogatásánál is változást hozott. Eddig ezek is csak a magánügyfelekével azonos állami támogatással járó szerződést köthettek. Mostantól viszont a költségvetési hozzájárulást az ingatlanközösségek lakásszámához igazítják majd: ezek a jövőben lakásszámuktól függően olyan "óriás szerződéseket" köthetnek, amelyekre kiemelt összegű - évi 108-216 ezer forintnyi - támogatás jár. A társasházak, lakásszövetkezetek optimális, minden lehetőséget kihasználó, épületenként köthető szerződése így az otthonok számától függően akár 3,3-7,2 millió forintra (az eddigi három-hatszorosára) rúghat majd.

A törvénymódosítás már ez év januári hatállyal jelentősen bővítette az elfogadható lakáscélok körét, méghozzá úgy, hogy ez a módosítás a korábban (1997 óta bármikor) megkötött szerződésekre is alkalmazandó. Új lakáscélként finanszírozható lesz a tanyai lakóingatlan, s elfogadható lesz a nyugdíjasházban a jogosult élete végéig fennálló bérleti, lakáshasználati jog vásárlása is (az utolsó pillanatban kivették viszont a jogszabály tervezetéből, hogy erre maximum öt évig önkormányzati lakásban is mód legyen). Ezentúl a beépített mellett a beépítés alatt álló terület közművesítésére is mód nyílik, csakúgy, mint a saját mellett az önkormányzati, közműfejlesztési társulat által megvalósított beruházás (például közművesítés) finanszírozására is.

Az eddigiekkel ellentétben az ügyfél ráadásul saját közművei felújítására (s nem csak a létesítésére) is költhet. A lakástakarék-szerződéssel az eddigieken túl ráadásul mód nyílik szilárd burkolatú út, csapadékvíz-elvezető csatorna, árok, központi fűtés, informatikai hálózati kapcsolat (telefon, kábeltelevízió, internetelérés) kiépítésének fedezésére.

Egy fontos további kedvezmény: mostantól nemcsak hitelintézettől, hanem bármely pénzügyi intézménytől vagy biztosítóintézettől felvett kölcsön, valamint a hitelintézet által folyósított és igazolt célra felhasznált munkáltatói, illetve települési önkormányzat által nyújtott kölcsön is kiváltható a lakáspénztárak - nyilvánvalóan olcsóbb - hitelével.

A felhasználási kör bővítése mellett a módosított törvény néhány új "ügyfélbarát" passzust is tartalmaz. Ezentúl az eddigi 30 helyett legkésőbb 15 nap után folyósítani kell az ügyfélnek a kölcsönt (természetesen a három hónapos kiutalási időszak után számítva), ha minden okiratát benyújtotta. Pontosan rögzítették a lakáspénztárak szerződéseinek legfontosabb tartalmi feltételeit, és megszabták: az ügyfél halála esetén a kedvezményezett hagyatéki eljárás nélkül folytathatja az előtakarékoskodást (így nem szenved késedelmet a kiutalás).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.