Ezúttal felfelé igyekeznek a kamatok
A betéti kamatok a februári 5 százalék alatti mértékről ismét 6 százalék felé közelítenek, amely egyértelműen az MNB február végi döntésének köszönhető. (A jegybank ugyanis február 24-én a kamatfolyosót visszaszűkítette plusz-mínusz egy százalékpontosra.) A jegybanki lépés nem érte váratlanul a piaci szereplőket: számítottak arra, hogy rövidesen megoldódik a helyzet, hiszen a spekulatív pénz kezdte elhagyni az országot, a jegybank erős nyomás alatt volt.
A jegybank döntését követően ismét léptek a pénzintézetek,bár az esetek többségében a kamatemelés csak a rövid távra lekötött betéteket érintette, s abban is szinte egységesnek mondható az egész piac, hogy évi hat százaléknál többet nem fizet egyikőjük sem. (A lekötést mindenesetre rövid távra is érdemes megfontolnia az ügyfélnek, a látra szóló betéti kamatok egyes esetekben már az évi 1 százalékot sem érik el.) A banki kamatokat nézegetve két kiemelkedő kamatígéreten azért megakadhat az érdeklődő szeme. A Postabank - egészen március 25-ig - évi 6,5 százalékos éves kamatot ígért az egymillió forintnál nagyobb betétre, igaz, csak ha takarékszámlára fizetik be. Ez a kamat azonban változó, az elmúlt héttől már 6,1 százalékra módosult az értéke. A másik kiemelkedő hozam a HVB Bank esetében tapasztalható, 7,25 százalékot ígér akciós kamatként a pénzintézet. Ez a kamat azonban - egymillió forintnál magasabb összeg éves lekötésekor - csak utolsó négy hónapra vonatkozik. A HVB tavaszi kamatébresztő akciós betét a lekötés első négy hónapjára 4, a következő négy hónapra 6 százalékot fizet, azaz az átlagkamat csupán 5,86 százalékot tesz ki.
Márciusban egyébként szinte az összes nagyobb lakossági bank módosította kamatát. Az OTP Bank, felülvizsgálva a korábban már meghirdetett, s március 8-tól esedékessé váló betéti kamatcsökkentést úgy döntött: a 6 és 12 hónapra lekötött változó kamatozású betétek körében nem érvényesíti a 25 bázispontos kamatcsökkentést.
A három hónapos futamidők kamatán változtatott március közepétől a Raiffeisen Bank. A kamatok minden összeghatár esetében 40 bázisponttal nőttek, így 500 ezer forint alatti lekötés esetén évi 5 százalékos kamatot kap kézhez a befektető, 500 ezer és egymillió forint között 5,50 százalékot, 5 millió forint felett pedig 5,75 százalékot.
A rövid lejáratoknál módosított március közepétől az Inter-Európa Bank is: 25 bázisponttal kapnak többet 1-3 hónapra lekötött pénzük után az ügyfelek, azaz egy hónapra 5, három hónapra 5,25 százalékos kamattal kell számolniuk.
A piaci tendenciával ellentétesen lépett az Általános Értékforgalmi Bank mérsékelve kamatait, igaz, a pénzintézet a kamatcsökkentésekben sem vett részt. A Változó Hozambetét "B" zömmel 25 bázisponttal fizet kevesebbet, így három hónapos lekötés esetén legfeljebb 5,75, 12 hónap esetén 5,5 százalék a kamat.
A Kereskedelmi és Hitelbank március 21-vel módosított a lakossági betétek kamatain, a megtakarítási betétszámlán 50 bázisponttal, 4 százalékra nőtt a kamat mértéke, míg az egymillió forint feletti betétrészre 4 helyett már 5 százalékot kap kézhez az ügyfél. A pénzintézet lekötött betétei esetében 20-25 bázisponttal nőttek a kamatok az összes lejáratra vonatkozóan. Hasonló mértékben, 20-25 bázisponttal emelte kamatait az MKB is a lekötött betétek esetében.
A lakossági hitelkamatoknál is érezhető némi mozgás, bár jóval szerényebb számban. A használt lakásra is felvehető jelzáloglevél-kamattámogatással nyújtott hitel ára általában 25 bázisponttal 5,75 százalékra mérséklődött. Március elejétől az FHB 4,25 százalékos éves kamatot és másfél százalékos éves kezelési költséget számol fel. A Raiffeisen Bank évi 3,75 százalékra mérsékelte az ötéves kamatperiódusú állami kamattámogatású lakáskölcsön kamatát, amelyhez évi 2 százalékos kezelési költség társul. Az Erste Bank évi 4-ről 3,7 százalékra csökkentette hitelkamatát, a K&H viszont csak a kezelési költségen módosított, amelynek mértéke 2,5-ről 2,25 százalékra esett. (FB)


