BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A CE Oil sem tartotta sokáig

A Forrás Rt. tulajdonában lévő 4,06 százalékos BorsodChem-részvénycsomag a társaság többségi tulajdonosánál a CE Oil & Gasnál landolt. A pakettet azonban a CE Oil mindjárt el is idegenítette, ám a vevőt nem nevezte meg. A Tebész levélben kéri a PSZÁF-ot: vizsgálja ki a BC-részvények elmúlt egyhavi tőzsdei kereskedését.

A Forrás Rt. a bekerülési árhoz képest 293 millió forintos, több mint 10 százalékos árfolyamnyereséggel adott túl a 4,06 százalékos BorsodChem-részvénycsomagján - mondta lapunknak Patonai József elnök-vezérigazgató. A pakett értékesítésére kiírt zártkörű pályázatot 5550 forintos ajánlatával a BC többségi tulajdonosa, a CE Oil & Gas nyerte. (A Forrás az ÁPV-apport részeként 492 424 darab BC-papírhoz jutott, majd a hírek szerint február elején további 2667 darabot vásárolt 4900-5100 forint közötti áron.)

A Forrás Rt. február 24-én írta ki zártkörű pályázatát a részvénypakettra, amelyben 5500 forintos limitárat kötöttek ki. Úgy értékelték elemzőink, hogy a társaságnál várható tulajdonosi átrendeződés esetén megvan a veszélye annak, hogy bennragad a Forrás - magyarázta Patonai József. A március 10-én záródó pályázaton - mely napon a BC záróára 5120 forint volt - a négy érdeklődő közül végül a CE Oil került ki győztesként.

A tranzakcióból 2,7 milliárd forint bevétele származott a Forrásnak, amiből állampapírokat vásárolt, s az idei tervük teljesítése végett egyelőre ott is marad - mutatott rá Patonai József. A Forrás ezzel folytatta eddigi politikáját, miszerint a kisebbségi részesedéseit igyekszik értékesíteni. Az év elején eladott 36 ezer darabos Mol-paketten 40 millió forintos nyereséget realizált, a napokban pedig aláírnak egy kisebbségi csomag eladásáról szóló szerződést, ami szintén nyereséggel zárul.

Visszatérve a 4,06 százalékos BC-paketthez: a CE Oil péntek délután azzal lepte meg a piaci szereplőket, hogy közölte, az ominózus pakettet el is idegenítette. Így nem sokáig lehetett azon elmélkedni, hogy mi történne akkor, ha - a Milford-csomag átvétele után - a CE Oil és az Aurora együttesen 92,29 százalékos részesedéssel rendelkezne majd. Egy kiszorítás esetén a 2002-es auditált mérleg hiánya miatt az előzetes eredmények alapján a könyv szerint érték 7600 forint körül várható - elmélkedtek már egyesek. A dolog szépséghibája, hogy kiszorításra nem kötelezhetőek, hiszen nem nyilvános ajánlattal lépték át a 90 százalékos küszöböt, illetve, hogy a 4,06 százalékot el is idegenítette a CE Oil.

Az már csak újabb adalék, hogy a BC-részvények erőteljes árfolyam-emelkedésével kapcsolatban a Tebész úgy döntött: levélben kéri a felügyeletet, hogy folytasson vizsgálatot a papírok március 10-e óta tapasztalt drágulásával kapcsolatban. A részvények erősödését ugyanis véleményük szerint csak az mozgathatta, hogy bizonyos információk kiszivárogtak, s egyesek nyilvános vételi ajánlatra játszhattak - mutatott rá Dióslaki Gábor elnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.