BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Medve piaccá változott a dolláré az elmúlt napokban. A hétfői, szinte az összes vezető devizával szemben tapasztalt árfolyamesését követően az amerikai fizetőeszköz tegnap ismét vesztett az értékéből. Elemzők szerint a lefelé mutató árfolyampálya az elkövetkező napokban tartós lesz.

A befektetők távolságtartását ma már elsősorban nem a háború, hanem az amerikai fundamentumok kedvezőtlen állapota indokolja. A legfrissebb statisztikák szerint az ipari kibocsátás valamelyest visszaesett, de több más mutató is a tengerentúli gazdaság gyengélkedését mutatja. Ilyen fundamentális háttérrel pedig az USA képtelen az országba vonzani azt a napi 1,5 milliárd dollárnyi külföldi működőtőkét, ami fizetési mérlegének kiegyensúlyozásához lenne szükséges. Elemzők véleménye szerint, jóllehet egyes egységeit az ország már kezdi hazaküldeni a frontról, az elkövetkező hetekben az euró egysége ismét 1,09 dollárig erősödhet. Tegnap a kurzus a déli órákban csekély változást követően 1,0774 dollárról 1,0789-re változott.

Mérsékelt forgalom mellett vesztett értékéből a dollár a jennel szemben is. A változás ezen a fronton sem volt jelentős, az amerikai deviza egysége a hétfői 120,33 után tegnap napközben 120,29 jent ért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.