Az elmúlt hetekben a két nagy festményárverés árnyékában három kisebb, festészeti anyagot is felvonultató aukcióra került sor Debrecenben, valamint Budapesten. A debreceni Villás Galéria mellett a Nagyháziban (VG, 2003. április 14., 20. o.), valamint a Detre és Ferenczy összességében közepesnek minősíthető kínálatában is több érdekes alkotást láthattak az érdeklődők. A három árverés eredménye furcsa módon azonban jelentősen eltért egymástól, mintha a gyűjtők a kívánságlistáikon szereplő nevek után kutatva csak a jelentősebb, ismertebb árverések kínálatát követték volna figyelemmel.
A legnagyobb tételszámú festészeti anyagot a Nagyházi Galéria aukcionálta (306), míg a Villás, valamint a Detre és Ferenczy művészeti árverésén 107, illetve 62 alkotás kapott helyet a kínálatban. A számok tükrében kollekciója értékesítése terén a Villás volt a legeredményesebb.
Az aukciósház a több húzónévvel is tarkított anyaggal, 9 visszamaradt tétel mellett 32,4 millió forint forgalmat produkált, míg a legkevesebb szerencsével a Detre és Ferenczy árverése járt, ahol a festményeknek alig több mint a fele talált gazdára, a forgalom mindössze 10,4 millió volt. A Villás, valamint a Detre és Ferenczy között helyezkedik el teljesítményével a Balaton utcai galéria, amely a viszonylag magas tételszám ellenére - 137 visszamaradt festménnyel - 28,1 milliós összforgalmat bonyolított le.
A Villás főként az alapos és körültekintő válogatásnak köszönhette sikerét. A néhány húzónév, mint például Koszta József, Csók István, Glatz Oszkár és Mednyánszky László mellett a hazai másodvonalba tartozó festők alkotásai jelentették a kínálat törzsanyagát. Ez utóbbi kategóriába tartozó festmények közül Basch Andor, Molnár C. Pál, Tibor Ernő, vagy éppen Gráber Margit munkáinak leütési árai ugyan a milliós határt egyetlen esetben sem érték el, de a licitek során nagy biztonsággal landoltak a 300 és 500 ezer forint közötti sávban. A Villás eredményének tudatában a Detre és Ferenczy sikertelenségének okát nehéz megállapítani: a Váci utcai galéria árverési anyagában ugyanúgy megtalálhatók voltak Koszta, Mednyánszky, Nagy István alkotásai, ráadásul a Villás kikiáltási áraival nagyjából megegyező összegekért, mégis ezek csak ritkán akadtak vevőre. Igaz, a Detre és Ferenczy kínálatában több gyenge alkotás is szerepelt, de még az anyag jobbik felét érintő sikertelenség is csak a gyűjtők távolmaradásával magyarázható.
A Villáshoz hasonlóan jól értékesítette nívósabb alkotásait a Nagyházi. Iványi Grünwald Béla, Czóbel Béla és Berény Róbert munkái szép összegekért, gyakran a milliós határ fölé emelkedve keltek el. Kisebb meglepetést csak az jelentett, hogy a két jelentős népi életkép, Aba-Novák Vilmos és Mattioni Eszter festményei vevő nélkül maradtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.