Izmosodó faktoringvállalatok

Óvatos piaci becslések szerint a 2001. évi 120-130 milliárd után tavaly 180-190 milliárd forintnyi számlaforgalommal zárhattak az itthon működő faktoringcégek. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel e pénzügyi vállalkozások gyakorta összemossák számaikat egyéb tevékenységeikével, ráadásul hivatalos szakmai szervezet sem összesíti adataikat (a piac vezető szereplői ugyanakkor már lépéseket tettek egy erre hivatott, Magyar Faktorszövetség nevet kapó érdekvédelmi szervezet létrehozására).

Szakértők szerint a tisztán csak faktorálással foglalkozó csaknem 40 hazai társaság tavaly közel 20 százalékkal növelhette ügyfélforgalmát. A bővülés elmarad az egyéb pénzügyi vállalkozásoknál - különösen a lízingcégeknél - tapasztalt növekedési ütemhez képest, ám így is imponáló. Ennél is figyelemre méltóbb, hogy a csak faktorálással foglalkozó intézmények közül került ki 2002-ben a legnagyobb nyereséget hozó egy-két vállalkozás, s e szféra kiugróan jó eszköz- és tőkearányos nyeresége maga mögött hagyta az egyéb szektorokét.

Kalocsai Attila, a 2001-ben közel 20, tavaly pedig bő 25 milliárd forintos számlakövetelést megvásárló Áginvest-Faktor Rt. kontrollingigazgatója viszont úgy vélte: a faktorcégekhez képest az általában hosszabb hitelezési periódusokkal, s így inkább fix kamatokkal dolgozó lízingcégek tavaly összességében nagyobb nyereségeket tudtak besöpörni. Velük szemben ugyanis a faktorálók jelentős része mindössze 30-60 napos futamidejű követeléseket vásárol meg a szállítóktól (tipikus példa erre, amikor egy nagy áruházláncnak szállító cég kíván gyorsan árujának ellenértékéhez jutni egy faktortársaság segítségével), márpedig így kényszerűen gyorsabban reagálnak a kamatváltozásokra.

A faktorpiac jelenlegi legnagyobb szereplőinek egy része - a ritka kivételként magyar magánkézben lévő Áginvest mellett a Magyar Factor (MC) Rt., a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Citibank, a Raiffeisen Bank és a Capital Hitelház - így csak néhány száz milliós profittal volt kénytelen beérni. A bankokon belüli szervezeti egységként dolgozó faktoringegységek ugyanakkor ritkán adnak hírt profitjuk mértékéről: ilyet megkeresésünkre például a Citibank sem közölt. (Megtörténhet persze az is, hogy egy-egy hazai pénzintézet kiszáll az üzletágból: az MC 50 százalékos tulajdonhányadát az idén januárban értékesítette a Kereskedelmi és Hitelbank.) Még inkább árnyalja a faktorcégek teljesítményét, hogy a piac élesen kettéoszlik az érvényes számlakövetelésekkel, illetve a kizárólag vagy döntően lejárt tartozásokkal foglalkozó társaságok között (utóbbira egyik példa az OTP Faktoring Rt. lehet, amelynek fő tevékenysége az anyabank rossz követeléseinek átvétele és kezelése).

A faktorcégek által ajánlott finanszírozási és jutalékstruktúra azonban kétségtelenül módot adhat a megfelelő jövedelmezőség elérésére. A piaci szereplők döntő többsége 100 százalékos árfolyamon vásárolja meg a le nem járt követeléseket a szállítótól (úgy, hogy erről mind azzal, mind a követelés kötelezettjével megállapodást kötnek). Az átvételt követően viszont a vevő számára a követelés ellenértékének csak mintegy 80-90 százalékát fizetik ki, a maradék 10-20 százaléknyi részt pedig csak az adós fizetését követően utalják át.

Utóbbi hányadból levonják a faktorcég jutalékát, amely 60 napos futamidejű ügylet esetében jelenleg maximum a tartozás 2-3 százalékára rúg.

(Fehér hollóként jelen van azért a piacon egy-két nem túl jelentős olyan szereplő is, amely eleve diszkontáltan, tehát nem utólag, hanem azonnal levonva a hasznát vállalja át az ügyféllel szembeni kötelezettséget.) A faktoringvállalat jutaléka az ügyfélnek előzetesen kifizetett összeg éves kamatából, illetve a faktorcég egyéb költségeiből áll össze. Utóbbi arányát néhány kockázati tényező is növelheti. Ilyen például az, ha a követelésvásárló és -kezelő társaság nemcsak részben, de egészben átvállalja magára a vevő nemfizetési kockázatát.

A kizárólag le nem járt tartozásokkal foglalkozó vállalkozások - ilyen többek közt az Áginvest vagy a tavaly 48,7 milliárd forintnyi ügyfélkövetelést kezelt MC - gyakorta keretjellegű, rulírozó megállapodásokat kötnek állandó ügyfeleikkel. Mint kérdésünkre a Citibank fogalmazott, ez ugyanakkor nem jelent kizárólagosságot, azaz a beszállítónak nem kell a vevőtől származó minden számlát benyújtania. A tartós, egyazon vevő-szállítói kapcsolat finanszírozása természetesen szintén csökkenti a faktorcég ügyfélkockázatát is.

A piac szereplői a korábban említetteken túl egyéb eszközökkel is megpróbálják mérsékelni kockázataikat. A törvény előírása szerint e társaságok is kötelesek adatokat szolgáltatni a bankközi adós-nyilvántartási rendszerbe. A piac számos szereplője ügyfélminősítései során a BAR-ból is nyer adatokat, emellett többen nemzetközi adósnyilvántartó cégek regisztereit is felhasználják munkájukhoz. Tanulságos az MC megoldása, amely a vállalati hitelbiztosítások egyik legnagyobb európai szakértőjének számító Gerling biztosítási konszernnel osztja meg részben a kockázatot. Mint Kalocsai Attila elmondta, az Áginvest heteken belül szintén viszontbiztosítási megállapodást köt egy (egyelőre meg nem nevezett) hazai biztosítóintézettel.

Bizonyára ugyanezzel a törekvéssel magyarázható, hogy a faktorcégek egy része ódzkodik a kockázatosnak minősülő gazdasági ágazatokhoz (például a mezőgazdasághoz) kötődő ügyletektől. Az ügyfélpaletta persze ettől még igen széles: az Áginvestnek például a vegy-, papír- és nyomdaipartól az energiaszektoron át a nehéziparig vannak ügyfélkapcsolatai. Az MC sem szelektál a szállítók mérete vagy az iparágak szerint, termelői és kereskedelmi jellegű ügyfelei egyaránt vannak. E társaság ugyanakkor az építőiparhoz kötődő követelésvásárlást tartja túl rizikósnak hazánkban.

Az itthoni faktoring az utóbbi időben túllépett az országhatá-

rokon is. Az Áginvest túlnyomórészt belföldi ügyleteket finanszíroz, a Citibank viszont - kiterjedt nemzetközi hálózatát is felhasználva - saját számításai szerint a hazai beszállítókhoz kötődő nemzetközi faktorpiac 80 százalékát a magáénak tudja. Az MC tevékenységének mintegy negyede kötődik külföldi ügyletekhez - közölte Helmut Paris, a társaság elnök-vezérigazgatója. Más piaci szereplőkhöz hasonlóan e cég is kizárja ugyanakkor a követelésvásárlásokat a nagyobb állami tulajdonú vállalatoktól. Erre a feladatra persze az államigazgatás már régen kialakította saját intézményét: az állami Reorg csoport 2001-ben szerezte meg a Kvantum Investment Rt. részvényeinek többségi tulajdonát.

Nagy hullámokat vert a faktoringpiacon a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) bejelentése (VG, március 10., 5. o.), amely szerint a vállalkozói érdekképviselet állami (kamat)támogatással szeretne faktoringtevékenységet folytatni. Helmut Paris lapunknak egyenesen úgy fogalmazott: az esetleges költségvetési támogatás ellentétes a témáról szóló európai uniós szabályozókkal.

A magyar faktorpiac szereplői szerint itthon még meglehetősen kevesen ismerik szolgáltatásaikat, már csak ezért is jelentős esély van a növekedésre. Ez másképp fogalmazva persze azt jelenti, hogy rendkívül alacsony a hazai bázis: 2001. évi adatok szerint Magyarország a közép-európai régióban csak Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Szlovéniát előzte meg a faktorforgalmat tekintve. A lengyel faktorvállalatok állománya ugyanakkor már két éve 3,3, a balti államokban 1,4, Csehországban pedig 1,2 milliárd euró volt.

Itthon mindenesetre biztató kilátást jelez, hogy a nagyok mellett egyre több magyar közepes és kisvállalat él a kedvező likviditásmenedzselésnek ezzel az eszközével. Csak remélni lehet, hogy ez nem növeli a "bebukott" tranzakciók arányát, amely a piaci szereplők szerint jelenleg elhanyagolható (az Áginvest például működése öt esztendeje alatt mindössze 20 millió forintnyi követelés kényszerű leírásáról adott számot). Helmut Paris az idei növekedési várakozások illusztrálására úgy fogalmazott: egyedül saját társaságuknál 25 százalékos bővülés várható.