BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konszenzus fölötti eredmények

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Többségében az elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves gyorsjelentéseket tettek eddig közzé a meghatározó amerikai nagyvállalatok. A befektetőknek azonban a tengerentúli gazdaság elhúzódó nehézségeivel továbbra is számolniuk kell, jóllehet akadnak optimista hangok is.

Az iraki háború és a kedvezőtlen makrogazdasági környezet miatt bizonytalankodó befektetők számára alapvetően jó hírt hoztak a meghatározó amerikai tőzsdei cégek negyedéves gyorsjelentései. Az informatikában érdekelt óriásvállalatok sorra felülmúlták bevételi és eredményadataikkal az elemzői várakozásokat. A Microsoft 8 százalékos forgalomjavulása és részvényenkénti 26 centes eredménye elsősorban a szervertermékek sikerének köszönhető. Az időközben 46 milliárd dolláros készpénzállománynyal rendelkező szoftvercég vezetése a konszenzust meghaladó teljesítmény ellenére az év hátralevő részére igen óvatos prognózist fogalmazott meg, értékesítésük ugyanis sokban függ a továbbra is gyengélkedő hardverpiac jövőbeli alakulásától. Ezen aggodalmakat az IBM első negyedéve is visszaigazolja. A társaság ugyan 11 százalékos bevétel- és 2 százalékos üzemi eredménynövekedésről adhatott számot, a kiemelkedő teljesítmény azonban a csökkenő PC-eladásokat is ellensúlyozó szolgáltatási üzletág sikerének tudható be. Hardver tekintetében a szerverek továbbra is magas jövedelmezőséget hoznak, míg a nyomtatógyártás veszteséget termel. Az Intel sikerei szintén viszonylagosnak tekinthetők: az árbevétel és az eredmény is az egy évvel korábbi szint alatt marad, ám még így is jelentősen az elemzői várakozások felett alakult. A processzorgyártó a nehéz keresleti viszonyokra hivatkozva szintén mértéktartó jövőképet vázol.

A befektetők hangulatjavulásához az elmúlt év gyógyszeripari sikertársaságának számító Novartis háromhavi adatai is hozzájárultak. A Roche-ban szerzett 37 százalékos részesedés veszteségét nem számítva 27 százalékos nettó profitnövekedés volt tapasztalható, ami elsősorban a generikus üzletág javuló teljesítményével magyarázható. A szintén iránymutatónak tekintett General Electric azonban némileg rontott bevételi és eredményadatain az előző év azonos időszakához képest, azonban ez megfelelt az elemzői várakozásoknak, és a cégvezetés szerint továbbra is tarthatónak bizonyul a korábbi, 1,55 dollár feletti EPS-célkitűzés. Előrejelzésük szerint a 13 üzletágból nyolcban két számjegyű növekedés várható.

A pénzügyi szektorban a Citigroup és a Bank of America szintén az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be, akárcsak a pénzügyi tanácsadás élmezőnyében található Accenture.

A tengerentúli tőzsdei szakértők várakozása szerint az S&P 500 vezető cégének negyedéves nyeresége átlagosan 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így némileg elmarad a korábbi várakozásoktól.

A héten nyilvánosságra kerülő mintegy 1300 vállalati nyereségadat tőzsdei megítélésében a makrogazdasági környezet elhúzódó bizonytalanságai is szerepet játszanak. A gazdaság bő kétharmadát közvetlenül befolyásoló fogyasztói bizalomban ugyanakkor felismerhetők már a javulás jelei, ami az elmúlt negyedév 2 százalék alatti GDP-növekedését a harmadik negyedévre akár 4-5 százalékos szintre is fellendítheti - derül ki a CNN Money beszámolójából. Szkeptikusabb elemzők ugyanakkor hozzáteszik, hogy a javuló fogyasztói bizalom nem feltétlenül jelentkezik majd a kiadások növekedésében. A kilábalás megkezdődésének előfeltételét számos szakértő a foglalkoztatási mutatók javulásában látja, nézetük szerint legalább három hónapnyi stabil növekedés után lehetne csak a jelenlegi problémák megoldódásáról beszélni. A jelenlegi adatok szerint a 2001 márciusától datált mélyrepülés során több mint 2,6 millió nem mezőgazdasági magánszférában foglalkoztatott ember vesztette el állását, és a munkanélküli-segélyért újonnan folyamodók száma is még stabilan 400 ezer felett van. A háborús bizonytalanságok oldódásával a CNN Money által megszólaltatott elemzők szerint hamar kiderülhet, hogy a vállalatok milyen létszám-gazdálkodási stratégiát folytatnak majd. Ha a bővítés mellett döntenek, az mindenképpen ígéretes, hiszen annak törvényszerű előfeltétele a keresleti viszony javulása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.