A Budapesti Értéktőzsdén forgó társaságok részvényesei az idén nem panaszkodhattak, a cégek több mint 60 milliárd forint értékű osztalékkal lepték meg őket. Igaz, ezt a juttatást még terheli a 20 százalékos osztalékadó, ám így is többet tehetnek zsebre, mint az elmúlt évben. A BÉT cégei közül nyolc esetében 9 százalék feletti osztalékhozammal találkozhattak a tulajdonosok, ami az 5-6 százalékos banki kamatok mellett vonzónak tűnik. Az osztalékfizető részvények szerepe felértékelődött, ám ez egyáltalán nem magyar sajátosság. A tengerentúlon például a Wall Street lejtmenetének kezdetét követően a társaságok az idén növelték legnagyobb mértékben a kifizetett osztalék mértékét. A befektetők ellenszolgáltatást szeretnének azért kapni, hogy tartják a részvényeket a bizonytalanabb időkben is, a cégek pedig igyekeznek eleget tenni ennek a kívánalomnak - magyarázzák az elemzők.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a BÉT nagy cégei közül elsőként a Matáv lépett, s a befektetők részvényenként 18 forint osztalékot kapnak kézhez, szemben a tavalyi 11-gyel. Az OTP ugyan 2005-ig 30 százalékos osztalék elérését célozta meg, az idén azonban - akvizíciós tervei miatt - visszaforgatja tavalyi nyereségét. A Mol három éve részvényenként 55 forintot fizet ki osztalékként, s bár tavaly nőtt a profitja, a tartalékolást a privatizációs ügyletekben való részvétele indokolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.