Utasbiztosítás: az egyéni utazókat célozzák
Az idei évre az utasbiztosítási díjbevételek 10-15 százalékos bővülésével számoltak a piaci szereplők az esztendő elején, bár akkor hozzátették, ennek a békés világpiaci helyzet is alapfeltétele, hiszen egy iraki háború, vagy egy újabb merénylet ismét érzékenyen érintheti a kiutazási forgalmat. Az Irak elleni offenzíva valósággá vált, s egy nem várt esemény is megjelent a színen, a SARS-vírus, aminek a világgazdaságra gyakorolt hatása egyelőre nem ismert.
A március-áprilisi kiutazásokban már megmutatkozott a kedvezőtlen események hatása, bár mint Horváth Péter, a piacvezető QBE Atlasz utasbiztosítási részleg igazgatója fogalmazott: szerencse, hogy a távol-keleti szezon már véget ért. Az iraki háború és a SARS miatt az ez évre várt idegenforgalmi fellendülés késik, a díjbevétel emelkedése kisebb a vártnál - hangsúlyozta Karsai Márta, az OTP-Garancia Biztosító Rt. főosztályvezetője. Hasonló tapasztalatokról számolt be az Európai Utazási Biztosító is, míg az Európa Biztosító utasbiztosító üzletága, az EuroMondial Kft. egyelőre nem érzi a "bőrén" a visszaesést. Az Allianz Hungária Biztosító Rt. pedig a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 2003 első hónapjaiban eddig magasabb díjbevételt realizált. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az év elején a környező országokban megfelelő, hóbiztos síterepek várták a síelni vágyókat, illetve, hogy a tavaly bevezetett termékeik közkedveltté váltak a kiutazók körében - magyarázta Sipos József kommunikációs igazgató. Az iraki háború következményeként a későbbiekben sem számolnak csökkenéssel. Más a helyzet viszont az új járvánnyal, a betegséggel kapcsolatos félelmek hatása egyelőre még nehezen mérhető fel. Itt rendkívül sok múlik a betegség terjedésének ütemén és irányán, illetve megállításának időpontján.
A magyar kiutazók többsége valószínűleg a gépkocsival elérhető európai úti célokat fogja választani, ám azok száma is nő, akik az olcsó, "fapados" légi járatok mellett teszik le a voksukat - hangzik a biztosítók egyhangú prognózisa, ezért az elsődleges célcsoportnak az egyéni utazókét tekintik. Növekedési potenciál jócskán van ebben a szegmensben: turisztikai, illetve hivatalos célból - durva becslések szerint - közel 4 millióan utaznak ki évente, s mindössze 1,5-1,8 millió biztosítási kötvény kel el - jegyezte meg Horváth Péter.
Az egyéni ügyfelekre koncentrálás némileg átrendezte a biztosítók értékesítési csatornáit is. Bár még mindig az utazási irodák tekinthetők a meghatározó eladási csatornának, egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az alternatív lehetőségek. A QBE Atlasz a téli időszakban a határátkelőhelyekhez közeli Mol-kutakra "telepített" üzletkötőket, hogy az utazási biztosításokról elfelejtkező síelni indulókat még az utolsó pillanatban figyelmeztessék. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a stratégia bevált. Így most nyáron a horvát tengerpartra, illetve a Nyugat-Európába indulókra koncentrálva a nyugati, illetve déli határátkelőhelyekhez közeli Mol-kutaknál jelennek meg üzletkötőik.
Az OTP-Garancia Biztosító több társasággal folytat tárgyalásokat az értékesítési hálózat bővítéséről. S amint zöld utat kap a Btk.-módosítás - az elektronikus aláírás elfogadásáról -, az online értékesítés is felbukkan a színen. Az OTP-Garancia a tesztüzem után kora ősszel tervezi bevezetni az internetes értékesítést, hamarosan lépne a QBE Atlasz, s az EUB szintén dolgozik a projekten. A legtöbb belső feltétel megvan ehhez az Allianz Hungáriánál is, ugyanakkor úgy látják, ma még sem a piaci, sem az internetes külső környezet nem teszi aktuálissá a bevezetését. Mint kiemelték: a világhálós eladás jelentősége 1-3 éves távlatban még marginális lesz. Az új eladási lehetőségek vizsgálatával kapcsolatban felvetődő kérdés persze alapvetően az, hogy a kiutazó csupán feledékenységből nem köt-e utasbiztosítást, illetve egy hosszabb és távoli út esetén annak ára rettenti el attól. Egy drága tengerentúli út esetén a tízezres nagyságrendű biztosítási öszszeg nem tűnik soknak, főként azzal a költséggel összevetve, ami terhelheti az utazót, ha netán mégis bekövetkezik egy baleset - jegyezte meg Horváth Péter.
A díjakról általánosságban megállapítható, hogy 5-8 százalékos áremelkedést az idén is tapasztalni lehetett, ám a drágulás az esetek többségénél a "beltartalom" javításával járt együtt. Akadnak azonban olyan cégek is - például az Európai Utazási Biztosító és az Allianz Hungária -, amelyek 2003-ban a tavalyival megegyező árakkal dolgoznak. Vevői oldalról pedig megfigyelhető tendencia: egyre többen választják a magasabb szintű védelmet, a több szolgáltatást nyújtó biztosítási változatokat - hangsúlyozzák a szakértők. Az ügyfelek 10-12 százaléka csupán az, amely elsősorban, vagy szinte kizárólagosan az olcsó ár alapján dönt - mondta Sipos József, hozzátéve: a gyakorta, illetve a pár éven belül többször utazók mindinkább felfelé helyezik biztonsági igényeiket, egyre fontosabbak számukra a minél teljesebb körű segítségnyújtási - assistance - szolgáltatások is. A legdrágább biztosítások aránya gyorsabb ütemben nő, mint a közepes árkategóriájúaké - jegyezte meg Darvas Gábor, az Euromondial Kft. ügyvezető igazgatója.
Néhány biztosító némileg változtatott utasbiztosítási szolgáltatásain az idén. Az QBE Atlasz ez évi újdonságai közé tartozott - azon túlmenően, hogy bizonyos térítési összegeket megemeltek - az új kapcsolatrendszerek kiépítése. Assistance partnert hoztak létre Srí Lankán és Pekingben, Görög- és Horvátországban pedig magyar nyelvű hívószámot tárcsázhatnak a bajbajutottak.
Az Európai Utazási Biztosító az idén vezette be a TUI-csoport Budapestről induló útjaihoz köthető innovatív jellegű, kombinált biztosítását, ahol az újdonságot nemcsak a sztornó + önrészkiváltó + utasbiztosítás kombinációja jelenti, de a speciális csomagárak és Európa definíciója is, amely magában foglalja a teljes földközi-tengeri térséget.
Az OTP-Garancia utazási garancia biztosítása a nyáron kiterjeszthető az extrém sporttevékenységre is, és a biztosító az idén vezette be a minimum 90 napos külföldi szakmai gyakorlatra utazók, illetve nyári munkát vállaló fiatalok részére (maximum 30 éves korig) kialakított kedvezményes biztosítását, amelyet 50 százalékos díjfizetés ellenében köthetnek a fiatalok, s ezért a limit 50 százalékáig vállalják a térítést. A szolgáltatás a QBE-Atlasz Biztosítónál Junius módozat néven már létezik.


