Vezetői részvényügyletek
A BorsodChem (BC) és az OTP Bank is vezető személyek jelentős mértékű sajátrészvény-értékesítéséről adott számot az elmúlt napokban.
A BC vezérigazgatója, Kovács F. László május 23-án 23 703 BorsodChem-részvényt - teljes sajátrészvény-pakettjét - értékesített 9500 forint/darab áron. Ugyanezen az értéken, szintén a Concorde Értékpapír Rt. közreműködésével kelt el pénteken Szabó Jánosnak, a BC szolgáltatási és beruházási igazgatójának majd teljes, 2500 darabos csomagja. Szabó birtokában egyetlen BC-részvény maradt. Kovács valamivel több mint 225 millió, Szabó negyedmillió híján 24 millió forint bevételhez jutott az ügylet révén. A BC vezetői közül megvált valamennyi részvényétől Szentmiklósi László, a PVC-üzletág igazgatója is, május 20-án, illetve 22-én 200-200 darab BC-részvényt értékesítve 9200 forintos áron, realizálva ezzel 3,68 millió forintot. (Szentmiklósi a negyedéves gyorsjelentés adatai szerint március végén 1000 darab papírral rendelkezett.)
Jelentősebb mennyiségű OTP-részvényt értékesített Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is, aki múlt hét pénteken 159 380 papírt adott el 2416 forintért, az azt megelőző nap 296 825 darabot 2470 forintos áron értékesített OTP-papírjaiból. Realizált bevétele a két ügylet révén meghaladja az 1,1 milliárdot. A bank igazgatóságának tagja, Lenk Géza a múlt héten (május 21-én) szintén OTP-törzsrészvényt értékesített, az 50 ezer darabos pakett darabonként 2492 forinton kelt el, közel 125 milliós bevételhez juttatva tulajdonosát.


