A reggeli "botlás" után végig markánsan a pozitív tartományban mozogva, 1,20 százalékos többlettel zárt tegnap a BUX. A tőzsdeindex 7880 pontos értékét az elmúlt hetek átlagától még mindig elmaradó, ám a megelőző két napnál valamivel nagyobb, 7 milliárd forint feletti részvényforgalom mellett érte el.
A négy vezető papír drágulni tudott. A Richter 2,05 százalékot adott keddi záróárához, így 16 430 forinton fejezte be a napot. Az OTP 2235 forintos értéke 1,22 százalékos emelkedést fed, míg a Matáv-részvényekért 1,12 százalékkal adtak többet. A távközlési papír így 810 forinton zárt. Mol-ra az utolsó kötés 5200 forinton született, ami 0,68 százalékos emelkedést jelent.
A kisebb társaságok közül a Graphisoft 3,21, az Egis 2,53, a Synergon pedig 2,39 százalékos növekményt mutatott. A Danubius, az Antenna és az IEB keddi záróértékének több mint két százalékát veszítette el tegnap.