Válságkezelés a Zurichnél
Európa harmadik legnagyobb biztosítócsoportja, a svájci Zurich Financial Services (ZFS) a múlt héten bejelentette, hogy 18 hónapja tartó reorganizációs programjának részeként az év végén bezárja a tulajdonában lévő Zurich Investment Bankot - adta hírül a Reuters. A bank betétállományát és a kezelésében lévő két befektetési alapot augusztus végén az amerikai AIG biztosítócsoporthoz tartozó AIG Privat Bank veszi át. Az 1,2 milliárd dollárnyi eszközt kezelő és több mint 100 ezer ügyféllel rendelkező hitelintézet vételárát nem hozták nyilvánosságra, ám annyit tudni: a jelenleg is 130 000 ügyfelet kiszolgáló Privat Bank arra számít, hogy az átvett ügyfelek 60 százaléka tartósan is nála marad majd.
A ZFS másfél éve kezdett átalakításba, miután a kilencvenes években végrehajtott igen tőkeigényes akvizíciósorozat (például a British American Tobacco pénzügyi üzletágának 1998-as átvétele) kevés szinergikus hatást eredményezett, a cég anyagi helyzete pedig megrendült. Így tavaly új stratégiát hirdettek: e szerint a csoport kizárólag az európai, illetve észak-amerikai nem életbiztosítási tevékenységre koncentrál.
Az átalakítás részeként eladják az alaptevékenységen kívüli üzletágakat (bankokat, vagyonkezelőket) és részesedéseiket is: május végén egy 500 millió dolláros ügylet keretében az egyesült államokbeli, ott az első tízbe tartozó életbiztosítójukon adtak túl, a 44 milliárd fontos eszközállományú brit Threadneddle alapkezelőt pedig június közepén vette meg 570 millió dollárért az American Express, amelynek ez az első nagyobb Egyesült Államokon kívüli vagyonkezelési befektetése. E program keretében döntöttek a ZFS kelet-közép-európai érdekeltségeinek eladásáról is: így a került még tavaly október végén a magyarországi Zürich Biztosító a Generali Holding Vienna AG-hoz.
Az átalakítási tervekben 4500 állás megszüntetését határozták el, a részvények arányát 16-ról 10 százalékra csökkentették portfóliójukban, valamint a növekedés érdekében 1 milliárd dollárnyi befektetett tőke felszabadítását is célul tűzték ki. Ez utóbbit a különféle érdekeltségek eladásával mára már teljesítették.
Mindezek nyomán a ZFS-csoport a tavalyi - jórészt tartalékképzés és árfolyamveszteség okozta - 3,4 milliárdos negatívumával szemben az első negyedévben 114 millió dolláros profitot ért el, a teljes évre pedig nullszaldót ígérnek. Az átalakítási erőfeszítéseket a piac is díjazta: az év eleje óta már 30 százalékkal emelkedett a biztosító részvényeinek árfolyama.


