BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét egy NABI-profitwarning

A NABI profitwarningja már kezd "renszeressé" válni, az áprilisit követően tegnap újabbal örvendeztette meg a piacot. Az első fél évben a társaság alulteljesítette értékesítési tervét, s emiatt 1300-1400 darabra mérsékelte az év elején még 1600, áprilisban viszont 1500 darabról szóló eladási célkitűzését.

A NABI az idén már csak 1300-1400 darab autóbusz értékesítésével számol, a konszolidált árbevételi tervét pedig 360-380 millió dollárra mérsékelte, miután alulteljesítette az új autóbuszok 2003 első fél évére vonatkozó eladásának tervét - adta hírül tegnap a társaság. Míg az áprilisi profitwarning hátterében a sorozatos hibás szállítói teljesítések húzódtak meg, addig a mostani bejelentés három olyan tényezővel függött össze, amit nem lehetett előre látni - mondta lapunknak Érsek Ákos, a NABI igazgatója. Egyrészt az USA-ban az új autóbusztípusok első szériáinak átadásában késedelmek következtek be, ám ez már "sínen van", s megindultak a kiszállítások - magyarázta Érsek. Másrészt hazánkban az új közbeszerzési törvény életbelépésével a Volán-társaságok is kénytelenek megfelelni ezeknek a feltételeknek, ez pedig időt vesz igénybe, s várhatóan csak jövőre indulnak el az új beszerzések. Emellett stagnált a 7,5 tonna alatti autóbuszok angliai piaca is, bár az is sokatmondó lehet, hogy a NABI angliai egységénél több mint egy hónapja felmentették az értékesítési főnököt. Az utód keresése pedig még folyik.

Az első negyedév kedvezőtlen nyereségadatai nyomán a NABI áprilisban 100 járművel, 1500-ra csökkentette ez évi várakozásait, míg akkor 400 millió dolláros árbevétellel számolt. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.