A német felsőház, a Bundesrat várhatóan ma dönt arról a javaslatról, amely szerint a német hitelintézetek által közösen, önmaguk konszolidálására létrehozandó intézményt mentesítenék a helyi adók megfizetése alól. Az ügy előzménye, hogy a még áprilisban beharangozott terveknek megfelelően tizenhárom német bank megállapodást írt alá szerdán.
Az egyezség szerint olyan pénzügyi szolgáltatót hoznának létre, amely megvásárolja a bankok kétes és rossz hiteleit, majd azokat kockázati kategóriánként csoportosítva értékpapírosítja. Arra számítanak, hogy ezeket az eszközfedezetű papírokat nagy intézményi befektetőknek, így különböző nyugdíjalapoknak sikerül majd értékesíteni.
A tervezetet korábban számos bírálat érte, miután sokan úgy vélték: a kezdeményezés célja csupán az, hogy létrehozzanak egy "rossz bankot", s ezzel eltüntessék a mérlegekből a vállalati csődök és a stagnáló gazdaság miatt leromlott portfólióelemeket. Az összefogó hitelintézetek ezzel szemben értékesítési szándékukat hangoztatják, s az első hitelvásárlási tranzakciókat már az év végére ígérik. Terveik szerint egy esztendő alatt legalább 11 milliárd eurós követelésállomány kerülhet az új intézményhez.
A szövetséget vezető Kreditanstalt für Wiederaufbau mellett a Deutsche Bank, a HVB-csoport, a Commerzbank, a Dresdner Bank, a Bayerische Landesbank, a DZBank, a WestLB, a Citigroup, a DekaBank, az Eurohypo, a HSH Nordbank és a Helaba is tagja a csoportnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.