BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új modell a NABI-tól

Az idén legalább 20, jövőre pedig már 100 busz értékesítését tervezi a NABI a tegnap bemutatott új, kifejezetten elővárosi közlekedésre kifejlesztett modelljéből - nyilatkozta Rácz András vezérigazgató a bemutatón az MTI-nek. A társaság tízet már értékesített az új buszból a Kapos Volánnak. A terv megvalósításában a vezérigazgató szerint a legnagyobb nehézséget az jelentheti, hogy bár az elöregedett gépjárműpark cseréje időszerű lenne, a magyarországi Volán-társaságok anyagi helyzete rendkívül rossz.

Az új busz kifejlesztése a társaságnak mindössze 50 millió forintjába került, a NABI 700 SE névre keresztelt modell ugyanis Scania-alvázra épül, a kocsiszekrényt pedig a 2000-ben bemutatott angliai Exceltől adoptálták. A társaságnak hetente tíz ilyen jármű gyártására volna kapacitása.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy a NABI számára hosszú távú szerződései miatt a jelenlegi, valamivel 230 forint feletti dollárárfolyam komoly terhet jelent, ami miatt a termelés áthelyezésének lehetőségét is fontolóra vették. A cég számára 250 forint körüli dollárárfolyam volna a kívánatos.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.