9000-et szakított a BUX
A tengerentúlon folytatódni tudott a múlt héten a növekedés, és ehhez a magyar részvénypiac is igazodott, Európa vezető tőzsdéin azonban megtorpant az indikátorok bővülése.
A Dow Jones a hét során 0,72 százalékkal emelkedett, a növekedés négy hete folyamatos. Ez idő alatt a Nasdaq 2,56 százalékot tudott gyarapodni. Az amerikai piac ugyanakkor meglehetősen érzéketlennek mutatkozott olyan hírekre, amelyek korábban döntő befolyással bírtak: a chicagói beszerzői menedzserindex javulása, Greenspan beszéde, a fogyasztói bizalmi adatok. Figyelemre méltó: a májusban csődhelyzetbe került, most azonban már a vártnál kisebb veszteséget mutató Kmart a hír hallatán közel 3 százalékot emelkedett. A javuló számítástechnikai piac az IBM-et 0,2, a Hewlett-Packardot 1,4 százalékkal tette drágábbá.
A három irányadó európai piaci mutató közül a DAX esett a leginkább, ötnapos vesztesége 1,82 százalék, ez idő alatt az FTSE 100 1,53, a CAC 40 0,35 százalékkal csökkent. A technológiai ipar emelkedő tendenciáját elnyomta a pénzügyi szektor visszaesése: A HypoVereinsbank 1,3, a Commerzbank és a Deutsche Bank pedig egyaránt 0,7 százalékot veszített tőzsdei megítéléséből. A viszontbiztosítók tekintetében iránymutatónak tartott Münchener Rück (Munich Re) kurzusa 1,9 százalékkal szállt alább. A német piacot a 3 százalékot erősödő MAN, a 2,4 százalékkal dráguló ThyssenKrupp és a 2,6 százalékot javuló SAP tartotta életben. A befektetői bizalom romlása tetten érhető a Swiss Re példáján is: váratlanul kedvező gyorsjelentése 3,6 százalékos árfolyamvesztéssel párosult.
Itthon a BUX dacolt a kontinens általános befektetői szkepticizmusával, és átlépte a kilencezret: 2,94 százalékos erősödéssel 9060 ponton zárt. Motorja az öt hete emelkedő OTP volt, a bankpapír 5,98 százalékot erősödve 2675 forinton zárt. Jól teljesített a 3,49 százalékot izmosodó, s immáron 889 forintos Matáv is. A Richter stabilizálta magát 20 ezren, míg a Mol heti átlagban alig javulva 5790 forinton zárt.


