A HVB és a Pb is megállapodott
Az elmúlt héten a HVB Bank, kedden pedig a Postabank (Pb) is megkötötte a nemzeti földalappal (nfa) azt a megállapodást, amely a termőföld alapú jelzálog-hitelezés beindításának garanciális elemeit biztosítja a pénzintézetek számára.
A HVB Bank eddig is foglalkozott agrárgazdaságok finanszírozásával, a mezőgazdasági termelők, illetve a feldolgozóipar irányában történő kihelyezéseik volumene jelenleg 50 milliárd forint körüli. A most kötött megállapodás a konstrukciók bővítését, valamint az új fedezeti forma mellett olyan termelők finanszírozását garantálhatja, akik korábban megfelelő fedezet hiányában nem jutottak hitelhez. A pénzintézet az új termékek megjelenését szeptemberre tervezi, ehhez azonban még meg kell állapodniuk a földalap által megjelölt értékbecslőkkel, illetve dönteniük kell a hitelbírálati eljárás konkrét feltételeiről. A támogatott hitelek kamata feltehetőleg a jogszabályban meghatározott felső határhoz igazodik majd, melynek aktuális mértéke 13,5 százalék.
Mintegy 15 milliárd forintos agrárhitel-állománnyal rendelkezik a Postabank, amely új konstrukcióinak bevezetésével ugyancsak a szeptembert célozta meg. A pénzintézet a termőföld fedezete mellett nyújtott hitelállomány dinamikus növekedését reméli.


