Bankközi Piac
Enyhe gyengüléssel zárta a forint a szerdai kereskedést. A bankközi devizapiacon fél négykor 8,87 százalékon állt a sáv erős oldalán, 33 százalékkal gyengébb pozícióban a keddi kereskedés zárásánál. A hivatalos üzletmenet végén az euró 257,30 forintba, csaknem egy forinttal többe került az előző napi 256,45-os kurzusnál.
Az euróval napközben a 257,10-258,00 forint közötti sávban kereskedtek. A nap első felének erőteljesebb esését délután - a reggel megnyitott pozíciók zárása miatt - kisebb korrekció követte, a forint visszafordult napi mélypontjáról. A piacon úgy vélik, hogy a trend inkább a 254-255 forintos eurókurzus felé tart, mint a 260-as árfolyam felé.
A dollár délelőtt még 236,6-237,2 között mozgott, kurzusa azonban délután 235,85 forinton állt, egy forinttal gyengébben a 236,80-os keddi árfolyamnál. A forintpiacon csökkent az overnight kamat, az üzleteket a keddi 10,4 helyett 9,70 százalékon kötötték. A tomnext 10,50 százalék körüli értéke azt jelzi, hogy a pénteken esedékes tartalékolási periódus végen magasan lesznek a kamatok. A hosszabb lejáratokon nem volt jelentős forgalom, a kamatok 5-10 bázisponttal araszoltak lefelé.


