Bírságokra számíthatnak
Öt ingatlanbefektetési szövetkezet, a KPHM, a Duna Profit, a Baumag, a Pannon Unió 2003 és a Fundamentum XXI. hirdetését találta kifogásolhatónak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) az elmúlt hónapban, s a reklámfelügyeleti eljárás megindítására vonatkozó előterjesztését átadta az első fokon eljáró fővárosi felügyelőségnek. A határozatok már megszülettek - mondták megkeresésünkre a szervezetnél -, ám arra a kérdésre, miszerint mekkora bírságot szabtak ki az egyes társaságoknak, nem kívántak válaszolni. Mindezt azzal indokolták, hogy az elsőfokú határozatot fellebbezhetik a szövetkezetek, tehát a jogerőre emelkedéstől még messze vannak.
Az öt ingatlanszövetkezet azért került az FVF látókörébe, mivel a július eleji jogszabályváltozást követően továbbra is feltüntették hozamígéreteiket az internetes honlapokon, illetve azt burkolt formában közölték.
A Duna Profit esetében egy véletlen folytán maradt fenn a hozam az internetes honlapon - mondta lapunknak Némethy András, az ingatlanszövetkezet elnöke. Hozzátette: amint az FVF kifogásáról értesültek, azonnal léptek, és a hozamszámlálót teljes egészében letörölték. A főfelügyelőségtől szóbeli ígéretet kaptak a gyors intézkedés ellenében méltányos elbírálásra - magyarázta Némethy András. Az esetleges hozamváltozásokat a jövőben szóban, illetve közgyűlés keretében közlik az érintettekkel.
A másik négy szövetkezet közül a Baumag és a Pannon Unió 2003-ban továbbra is feltünteti honlapján az aktuális kamatígéreteket, míg a Fundamentum XXI. honlapja jelenleg karbantartás és átalakítás miatt nem elérhető. A KPHM pedig időközben "bedobta a törülközőt". Információnk szerint egyébként éppen esetükben kívánt a fővárosi felügyelőség a legszigorúbban fellépni, hiszen a társaság volt a legaktívabb hirdetési szereplője a médiának. Ez a hírek szerint akár milliós nagyságrendű bírságot is jelenthet. A többi szövetkezet esetében százezer forintos tételekről lehet szó, bár kérdés, hogy ezt a haladéktalan intézkedések menynyiben befolyásolják.
Amennyiben megérkezik a határozat, a Fundamentum XXI. Ingatlanszövetkezet igazgatótanácsa majd mérlegeli a helyzetet - mondták érdeklődésünkre a társaságnál. (FB)


